nb1.hu

„Két Storckra lesz szüksége” az MLSZ-nek

Budapest – Mégis volt beszélgetés Marco Rossival!

Dúl a találgatás, hogy ki lesz majd Bernd Storck utódja, de hiba, hogy mindenki csak a szövetségi kapitányi posztról beszél. Storck ugyanis sportigazgató is volt az MLSZ-ben (szerintünk, ez a legtalálóbb szakkifejezés), és erre a posztra is kell utód.

 

Lehetne úgyis megoldani a helyzetet, hogy továbbra is egy ember felel majd mind a két területért, de a jelek szerint a jövőben ez nem így lesz. Legalábbis erre utalt Bánki Erik, MLSZ elnökégi tag a Reggeli Start műsorában.

 

Bánki elmondta, azt nem tudja, hogy történt-e kapcsolatfelvétel Paulo Sousával, de a portugál azt a visszajelzést adta, hogy megtisztelő a felkérés, szereti a magyarokat, de nem szeretne szövetségi kapitányi feladatokat ellátni, tipikusan klubedzőnek tartja magát.

 

Storck utódlása: három magyar és Rossi a jelölt – NB1.hu

Ki lesz a szövetségi kapitány?

Marco Rossiról viszont kijelentette, a Honvéd volt edzőjével, a DAC jelenlegi szakvezetőjével történtek háttérbeszélgetések, de hozzátette, más szereplő is képbe került. Rossival kapcsolatban érdekes, hogy a múlt héten még azt mondta, nem keresték a szövetségtől… Persze azóta, teltek a napok…

Szalai a Facebookon veszekedett egy szurkolóval – NB1.hu

Szalai a Facebookon veszekedett egy szurkolóval

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC