nb1.hu

Juhász Roland: A végső finomítások vannak már csak hátra

Montauroux – A frissítés, a taktikai elemek és a pontrúgások vannak terítéken.

Péntek este kilenc órakor hivatalosan is elkezdődik a 2016-os Európa-bajnokság, azonban a magyar válogatott kedden lép pályára először, ahol Ausztria legjobbjai ellen kell majd helytállni. Az összecsapásig még négy nap hátra van, de azonban Juhász Rolandék már kezdek David Alabáékra hangolódni.

 

– Mondhatjuk, hogy célegyenesbe értünk. Mindannyian nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a torna, a végső finomítások vannak már csak hátra. Nagyszerű fogadtatásban volt részünk kedden, minden profin van szervezve, csak a feladatunkra kell koncentrálnunk. Több mint egy hónapja készülünk együtt, az első hetekben főleg a fizikai felkészítésen volt a hangsúly, de ahogy közeledünk az első meccshez, egyre inkább a frissítés, a taktikai elemek és a pontrúgások kerülnek előtérbe. Egyre többet beszélgetünk az osztrákok elleni találkozóról, folyamatosan hangolódunk a kedd estére. A stáb is azon van, hogy mindenre felkészítsen bennünket, és ne érje meglepetés a csapatot a mérkőzésen – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak.

 

A székesfehérvári védő Franciaországból is követi klubcsapata mindennapjait, hiszen a piros-kékek a héten kezdték el a felkészülést a közelgő Európa Liga-selejtezőre.

 

– Természetesen Franciaországból is követem a Vidit, rendszeresen kommunikálunk a csapattársakkal, pontosan tudom, hogy mi zajlik az edzőtáborban, kíváncsi vagyok az új szakmai stábra és az új játékosokra egyaránt, ahogy ők is az itteni történésekre. Nem szabad elfelejteni, hogy otthon is egy nagyon fontos időszak kezdődik hamarosan, hiszen a hónap végén indul az Európa Liga. Itt pedig napokon belül elkezdődik számunkra is a kontinensviadal, bízom benne, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC