nb1.hu

Játszik-e végre Nagy Ádám? Elmarad a Roma meccse

Olaszország – Kiemelkedik a Lazio és a Milan csatája.

A vasárnap délutáni SS Lazio-AC Milan mérkőzés emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának programjából, melyet a Napoli bolognai vendégjátéka zár le vasárnap este.

 

A nyáron több mint 200 millió euróból megerősített milánóiak szurkolóik elvárásainak megfelelően kezdték a szezont, legalábbis ami a pontok számát illeti. Vincenzo Montella együttese előbb a Crotone, majd a Cagliari ellen is győzni tudott, ám míg a nyitókörben fölényes, 3-0-s sikert aratott, addig a második fordulóban csak váratlanul nehezen, 2-1-re győzött.

 

A piros-feketék a két könnyebb ellenfél után az idény első igazán komoly kihívása előtt állnak. A Lazio évek óta stabil élcsapatnak számít, az előző szezont a Serie A negyedik helyén zárta, az Olasz Kupában pedig csak a döntőben kapott ki, míg új idényt a Juventus elleni, meglepően sima Szuperkupa-sikerrel nyitotta.

 

A válogatott szünet ezzel együtt minden bizonnyal jól jött a fővárosi csapatnak, mivel a bajnoki nyitány nem sikerült jól, az újonc SPAL-lal 0-0-ra végzett az együttes, majd a nála szintén jóval gyengébb játékerőt képviselő Chievót is csupán egy hajrában szerzett góllal verte 2-1-re.

 

A Lazio és az AC Milan legutóbb februárban csapott össze egymással Rómában, akkor 1-1 lett a végeredmény.

 

A legutóbbi hat kiírást megnyerő Juventus a Milanhoz hasonlóan két sikerrel nyitott, és szombaton folytathatja győzelmi sorozatát, mivel a Chievót látja vendégül.

 

A szintén százszázalékos Internazionale az újonc SPAL-t fogadja, míg a Napoli Nagy Ádám együtteséhez, a Bolognához látogat. A magyar válogatott középpályás az első két fordulóban nem jutott szóhoz, nagy kérdés, hogy a dél-olasz csapat ellen bizalmat szavaz-e neki Roberto Donadoni vezetőedző.

 

A szombat estére tervezett Sampdoria-AS Roma mérkőzés a rossz idő miatt elmarad.

 

Serie A, 3. forduló:

 

Szombat:

Juventus-Chievo 18.00

Sampdoria-AS Roma elmarad

Vasárnap:

Internazionale-SPAL 12.30

Atalanta-Sassuolo 15.00

Cagliari-Crotone 15.00

Verona-Fiorentina 15.00

Lazio-AC Milan 15.00

Udinese-Genoa 15.00

Benevento-Torino 18.00

Bologna-Napoli 20.45

 

A bajnokság állása:

1. Juventus             2  7-2  6 pont

2. Internazionale   2  6-1  6

3. Napoli                 2  6-2  6

4. AC Milan            2  5-1  6

5. Sampdoria         2  4-2  6

6. Torino                 2  4-1  4

7. SPAL                   2  3-2  4

8. Bologna              2  2-1  4

Lazio                   2  2-1  4

10. Chievo              2  3-3  3

11. AS Roma          2  2-3  3

12. Genoa               2  2-4  1

13. Verona             2  1-3  1

14. Crotone           2  0-3  1

és  Sassuolo          2  0-3  1

16. Udinese           2  3-5  0

17. Benevento       2  1-3  0

18. Atalanta          2  1-4  0

19. Cagliari           2  1-5  0

Fiorentina        2  1-5  0

Idegenben alázta szanaszét az ellenfelét a PSG – NB1.hu

Idegenben alázott a PSG

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC