nb1.hu

Isztria Kupa: Legyőzte a szlovákokat a női B-válogatott

Horvátország - Korábban elvett tőlünk a sors, most visszaadta.

Az U19-es válogatottra épülő együttes remek sikert aratott a szlovák A-válogatott ellen az Isztria Kupán.

Miközben A-válogatottunk Cipruson szerepel nívós nemzetközi tornán, a Markó Edina keretéből ezúttal kimaradó játékosok, az Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott labdarúgóival kiegészülve, B-válogatott néven Horvátországban vitézkedik az Isztria Kupán. A horvátoktól elszenvedett, szerdai egygólos vereség után a Turtóczki Sándor vezette együttes nagy skalpot szerzett, a szlovákok A-válogatottját sikerült legyőznie 1-0-ra.

 

 

A fiatalokkal teletűzdelt magyar válogatott egy pillanatig sem játszott megilletődve a jóval tapasztaltabb, fizikálisan erősebb szlovák csapat ellen, és végig érvényesíteni tudta akaratát. Turtóczki Sándor együttese elsősorban a saját térfélen történő stabil, fegyelmezett védekezésre, valamint a labdaszerzések utáni kontratámadásokra építette taktikáját, és ez tökéletesen "ült" a szlovákok ellen, akik képtelenek voltak feltörni a védelmünket. Hiába birtokolta többet a labdát az ellenfél, nem tudott a védelmünk mögé kerülni, és kidolgozott akcióból a kapu közelébe jutni, míg a mieink a második félidőben több szép kontrával is veszélyt okoztak a szlovák 16-oson belül. A 72. percben szereztük meg a győztes találatot, Kaján Zsanett egy ellentámadás végén jobb oldalról, egy csel után a keresztlécet találta telibe, a kipattanóra Magyarics Zoé érkezett jó ütemben, és egy pattanás után a hálóba helyezett. A hajrában magabiztosan őriztük meg az előnyt, s végül az előzetes taktikát tökéletesen megvalósítva nyertük meg a mérkőzést.

 

fotó: mlsz.hu

 

– A szlovák válogatott erősebb a horvátnál, ennek ellenére, most sikerült nyernünk, míg a házigazdák ellen nem – értékelt a találkozó után Turtóczki Sándor mlsz.hu-nak. – Amit a horvátok ellen elvett tőlünk a sors, most visszaadta, ezért persze nagyon sokat kellett tenniük a játékosoknak a pályán. Elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével, végig fegyelmezettek voltak, egymást kisegítve, remek csapatjátékkal sikerült legyőzniük a jó erőkből álló szlovák együttest. Gratulálok a lányoknak a mai játékért!

 

 

Magyarország – Szlovákia 1-0 (0-0)

Magyarország: Samu Anna – Rozmis Gabriella, Turányi Lilla, Németh Hanna, Pinczi Anita – Grúber Brigitta (Bognár Enikő, 65.), Farádi-Szabó Edina (Horváth Zsófia, 65.) – Krascsenics Petra (Gelb Mónika, 88.), Kocsán Petra (Diószegi Fanni, 46.), Magyarics Zoé (Vicai Katalin, 90.) – Kaján Zsanett

 

NB I: Fővárosi rangadók és országos egyesek az OTP Bank Liga 23. fordulójában

 

 

NB I: ezt várják a főszereplők a 23. fordulótól

 

 

Barcelonában is bemutatják a „Magyarok a Barcáért” dokumentumfilmet

 

 

Nagy Dominik szerződést hosszabbított a Fradival

 

 

Kijelölték az MK-elődöntő odavágók időpontját

 

 

FEB: Úgy néz ki igaz a mondás: „a bíró szent és sérthetetlen”

 

 

A három Hazard egymást közt hazárdírozik, de vajon ki lesz a győztes?

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC