nb1.hu

Így szerepelt Böde a Feröer elleni csodája után a válogatottban

Budapest – Állandó vitatéma, hogy többet játsszon-e Storcknál.

2015 októberében jártunk, amikor a magyar válogatott félidőben vereségre állt a feröeri válogatott ellen. A szünetben egymásra néztünk fejcsóválva, hogy miként érhette a mieinket ilyen hidegzuhany, ami azért is volt kellemetlen, mert már régen elrepült a nyár dél irányába. Egy valaki azonban nem gondolt arra, hogy a feröeri válogatott félidőben 1-0-ra vezet Magyarország ellen az Európa-bajnoki selejtezőn, az pedig a  „ madocsai Messi” volt!

 

Böde Dániel szorgalmasan melegített a gyepen, hiszen a német Bernd Storck szövetségi kapitány jelezte neki, hogy számára duplán hazai pályán bizonyíthat a második félidőben a Groupama Stadionban. És ahogyan már azt a Ferencváros mérkőzésein megszokhattuk, Böde jött! Második részben szerzett duplájával (egyet fejjel, egyet lábbal) megfordította a nem sokkal előtte még történelmi kudarcok sorába beillő végeredménnyel kecsegtető mérkőzést. 2-1-re nyertünk, a hős pedig Böde lett!

 

Bár már szerzett fontos gólt a támadó, például anno a Törökország elleni idegenbeli döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőn, ennél fontosabb gólokat nem igen lőtt válogatottbeli pályafutása során a nehézsúlyú (szövegeiről is ismert) támadó. És ennél nagyobb dolog sem történt vele valószínűleg.  Pedig 2016-ban a Fradiban szerzett 17 találatával lett az NB1 gólkirálya és szülőhazája, Madocsa díszpolgára is egyben.

 

A Fradi és magyar válogatott drukkerek körében is nagyon népszerűnek számító center valahogy azonban nem tud alapemberré válni a nemzeti csapatban. Ha egészséges, a német szövetségi kapitány mindig számít rá a keretben, de az „ébredő erő” nem az első számú játékosa a szurkolók körében állandó vitatémát jelentő posztra. Ennek ellenére Dani nem esik pofára, mint az a bizonyos „norvég zsíros kenyér”, hanem becsülettel teszi a dolgát, és sértődöttség nélkül próbálja kihasználni a számára adódó kevesebb játékperceket. Így volt ez a Norvégok elleni pótselejtezőn, majd a franciaországi Európa-bajnokságon. A válogatott legutóbbi tétmérkőzésén a 84.-percben állt be az addigra már eldőlt Andorra elleni találkozón.

 

Indokolatlan mellőzi őt a német vagy /csak nem illik bele a játékrendszerébe/vagy ritkán eredményes?

 

Böde Dániel

Mérkőzései /gólok a válogatottban: 4 /15.

Az emlékezetes Feröer elleni győzelem utáni meccsei a válogatottban:

2015. október 11. Magyarország-Görögország  4-3 – kezdőként kapott lehetőséget

2015. november 12. Norvégia –Magyarország 0-1 – nem kapott lehetőséget

2015. november 15. Magyarország-Norvégia  2-1    – 62. percben állt be

2016. március 26. Magyarország-Horvátország 1-1  -82. percben állt be

2016. május 20. Magyarország-Elefántcsontpart 0-0   – 70. percben állt be

2016. június 04. Németország-Magyarország 2-0 nem kapott lehetőséget

2016. június 14. Ausztria-Magyarország 0-2 nem kapott lehetőséget

2016. június 18. Izland –Magyarország 1-1 66. percben állt be

2016. június 26. Magyarország-Portugália 3-3 nem kapott lehetőséget

2016. június 26. Magyarország-Belgium 0-4 79. percben állt be

2016. szeptember 06. Feröer-szigetek-Magyarország 0-0 nem kapott lehetőséget

2016. október 07. Magyarország-Svájc 2-3 nem volt keretben

2016. október  10. Lettország-Magyarország 0-2 nem volt keretben

2016. november 13. Magyarország-Andorra 4-0 84. percben állt be

 

Piskor Ádám

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC