nb1.hu

Haladékot kapott az MLSZ az Eb-szállás kijelölésére

Budapest – A pótselejtező miatt engedékeny az UEFA.

Bár úgy volt, január 31-ig kell jelezni az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felé, hogy a nyári kontinenstorna idején mely településén ver tanyát Bernd Storck együttese, a Magyar Labdarúgó-szövetség néhány nap haladékot kapott – értesült az nso.hu.

 

 

Az UEFA azért bizonyult engedékenynek, mert a magyar válogatott „csak” pótselejtezőn harcolta ki a részvétel jogát, így értelemszerűen később fogott a báziskereséshez, mint például Németország vagy Anglia.

 

Nyilvánvaló az is, hogy az MLSZ nem katalógusokat lapozgat, így alapos feltérképezést igényel a megfelelő helyszín kiválasztása. Lapunk értesülése szerint a kör mára leszűkült Dél-Franciaországra – végleges döntés, egyúttal hivatalos bejelentés napokon belül várható.

 

Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen

 

 

Keringer-blog: minden szinten mi lehetünk a meglepetések

 

 

Németországban bejelentették, hogy Korcsmár a Vasasban folytatja

 

 

Csak kiderült, hogy azoknak volt igazuk, akik két hete megírták, hogy az Eb előtt a világbajnokkal lesz a válogatott utolsó felkészülési mérkőzése!

  

 

Lezárult az Eb-jegyigénylés, kezdődik a sorsolás. Több ezer belépőtt küldött még az UEFA a magyaroknak!

 

 

És akkor végre Németh Krisztián is elmondta (pontosabban megírta) a véleményét a Katarba igazolásáról. Érdemes elolvasni. Tényleg!

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC