NB2 logó
NB3 logó
GörögországMagyarországszurkolói beszámolóélménybeszámolóarabokidegenben

Görögország idegenben: magyar szurkolók kalandjai az arabokkal is

Simon Zoltán - 2018. október 19. péntek 22:05
Élménybeszámoló a görög-magyarról.
Kép forrása: MLSZ
Több Békés megyei szurkoló is a helyszínen szorított a magyar válogatottnak a múlt heti, görögök elleni, athéni mérkőzésen. Tóth B. István már sokadik idegenbeli meccsére kísérte el a nemzeti tizenegyet, és lapunknak mesélt a hellén kalandról.
A megyeszerte ismert mutatványos a nyári szezon befejeztével párhuzamosan döntött úgy, hogy a helyszínen szorít a magyar válogatottnak a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen - jelezte a beol.hu.
 
– Egy bajai ismerősömmel, barátommal vágtunk neki az útnak, a menetrend szerint közlekedő autóbusszal – ecsetelte. – Szegeden váltottam jegyet a buszra szerdán reggel 7 órai indulással, amiről Belgrádban kellett átszállnunk egy másik, Athén irányába közlekedő járműre. A buszon telt ház volt, mindenféle náció összejött, arabok, szerbek, görögök, mi összesen négyen voltunk magyarok.
 
Tóth B. István elmondta, hogy különösebb gond nem akadt az utazással, még valamennyit aludni is tudtak, s csütörtökön délelőtt 11 órakor kissé fáradtan érkeztek meg Athénba.
 
– Egy kedvező áron elérhető, belvárosi hotelben foglaltunk szállást. Egy éjszaka mindössze 10 euróba került, s a szobák teljesen rendben is voltak – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal. – Ami viszont rendkívül zavaró volt, hogy a környező utcában rengeteg arab volt. A hotel portása lebeszélt arról, hogy lefotózzam őket, ahogy attól is óvva intett minket, hogy éjszaka közéjük merészkedjünk. Nem mondom, hogy nem értettük a figyelmeztetését.
 
– Remek érzés volt látni, mennyi magyar összejött, hogy a helyszínen buzdítsa a csapatot – tette hozzá István. – Rengeteg régi ismerőssel találkoztam, akikkel például együtt szurkoltunk korábban Andorrában vagy Svájcban is a válogatott mérkőzésein. Viszonylag gyorsan bejutottunk az olimpiai stadionba, ahol az első megdöbbenés ekkor ért minket, hiszen rajtunk kívül még senki nem volt a nézőtéren. Később sem lett óriási tömeg, viszont mi igyekeztünk végig hallatni a hangunkat, pluszt adni a csapatnak. Úgy láttam, hogy a válogatott összeszedetten, jól küzdött, sajnos, a gól viszont hiányzott a játékunkból. A hazaiak pedig szinte az egyetlen helyzetüket gólra váltották. Kár a vereségért, de örülök, hogy ott lehettem.

Cikk hozzászólások száma: 14

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 11. 21. 07:52

Eb-selejtező sorsolás: eldőlt a sorsunk!

Nem olyan egyszerű, hogy miért.
2018. 11. 21. 07:43

Nemzetek Ligája: nem bírtak a lengyelekkel a portugálok

Az elődöntők, a bronzmeccs és a döntő időpontjai.
2018. 11. 21. 04:45

Szerdai foci: Vidi-Újpest!

Érdekes női meccseket is láthatunk.
2018. 11. 20. 21:43

Nem akárkik lógtak be az új Sóstóiba nyitás előtt - videó

Felavatták a stadiont!
2018. 11. 20. 20:22

Szívfacsaróan gyönyörű kezdeményezés a Szparinál

Szurkolójuk karácsonyát tennék szebbé, nem is akárhogy.
2018. 11. 20. 20:19

Legendát köszöntött a Vasas!

Méltó módon.
2018. 11. 20. 19:50

Nagy titkot árult el tizenegyeséről a remekelő játékos

Belendült a csapat is!
2018. 11. 20. 19:45

Újabb remek hírt kapott a megmenekülő klub

Távolodik a csődhelyzet!
2018. 11. 20. 20:34

Fontos szurkolói információk a Vidi stadionnyitójára!

Szerdán jön el a történelmi pillanat.
2018. 11. 20. 19:57

Kiszivárgott, ki nyeri az Aranylabdát

Egy újságíró árulta el a győztes kilétét.
2018. 11. 20. 18:35

Visszatért a Loki játékosa, de újabb rossz hírt kapott

Élete legrosszabb időszaka ez.
2018. 11. 20. 17:27

Bámulatos módon reagált a Bologna Nagy Ádám parádéjára

Példaértékű gesztus!
2018. 11. 20. 13:28

Helyzetjelentést adott Szijjártó István a sérültekről

Visszatért a megszokott program.
2018. 11. 20. 11:53

Közbeszólt a Loki-Vidi: változott a csúcsrangadó kezdési időpontja

Hivatalos bejelentés.
2018. 11. 20. 13:16

Baranyai Rangadó: a szív diadala - reakciók

Egyetlen gól döntött - megmutatjuk.
2018. 11. 20. 11:43

Továbbra sem érti az edző, hogy miért küldték el

Nem mindennapi sztori részletei a Kisalföldből.
2018. 11. 20. 16:04

Eldőlt az európai szuperliga sorsa

Hivatalos bejelentés!
2018. 11. 20. 16:01

Szalai Ádám milliós felajánlása - videó

Minden elismerést megérdemel érte!
2018. 11. 20. 15:56

Kispest: varázslatos este a legnagyobb királlyal

Az egyik legjobb vezető vendége lesz.
2018. 11. 20. 15:35

1 év után tér vissza a magyar foci egyik legnagyobb tehetsége

A combjával voltak gondjai.
2018. 11. 20. 12:19

Vidi-Újpest: közbeszólt a rendőrség

Kemény változás.
2018. 11. 20. 11:57

Eppel Márton Marco Rossiról

Nagyon mélyen volt a támadó.
2018. 11. 20. 11:02

Fradi: megsérült válogatottak

Egyikük idén már nem játszhat.
2018. 11. 20. 08:41

A Vidi válogatottjai meséltek az új stadionról

Egyikük nem is játszott a régiben.
2018. 11. 20. 07:38

Vidi-Újpest: fogynak a vendégjegyek

Fontos információ a szurkolóknak.
2018. 11. 20. 07:18

Nemzetek Ligája: eldőlt a sorsunk, megvan a döntő mezőnye

Megtréfálták a hollandok a németeket.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC30
2Budapest Honvéd27
3MTK Budapest24
4MOL Vidi FC22
5Újpest FC22
6Mezőkövesd Zsóry FC22
7DVSC21
8Paksi FC20
9Puskás Akadémia FC14
10DVTK9
11Kisvárda Master Good9
12Szombathelyi Haladás8
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!