nb1.hu

FTC vs. Benfica: reagált a fiatal játékos ügyvédje

Budapest – Mindenben a szabályzatnak megfelelően jártak el.

 

Ahogy azt korábban jeleztük, Csoboth Kevin ügyében a FIFA vitarendező szervéhez fordul az FTC, miután nem vezettek eredményre a képzési kártalanítás ügyében az Ferencváros és a Benfica között folytatott megbeszélések.

 

Dr. Dányi Szilárd, a fiatal játékos ügyvédje kifejtette, hogy az átigazolással kapcsolatban semmilyen szabálysértés nem történt.

 

“Alulírott, dr. Dányi Szilárd ügyvéd, mint Csoboth Kevin meghatalmazott jogi képviselője a Ferencváros Torna Club hivatalos honlapján, a fradi.hu-n 2017. február 1. napján 17 óra 22. perckor megjelentetett, „Feljelentést tesz az FTC” című közleménnyel kapcsolatban az alábbiakban kívánok reagálni ügyfelem nevében és képviseletében:

 

Csoboth Kevin 2015. augusztus 3. napján szerződött az FTC Labdarúgó Zártkörűen Működő Részvénytársasághoz (továbbiakban, mint FTC) és kötött amatőr sportszerződést 2016. június 30. napjáig, tehát Csoboth Kevin kb. 11 hónapig volt az FTC szerződtetett amatőr labdarúgója úgy, hogy az átigazolásával kapcsolatban az FTC-nek sem átigazolási díjat, sem képzési kártalanítást, sem működési költségtérítést nem kellett fizetnie, azaz a labdarúgó játékjogát az FTC ingyen szerezte meg.

 

Magyar Aranylabda 2016 – A legjobb játékvezető – NB1.hu

Ügyfelem amatőr sportszerződése 2016. június 30. napján lejárt anélkül, hogy az FTC hivatásos sportolói szerződés megkötésével kapcsolatban bármilyen konkrét, érdemi ajánlatot tett volna a részére, azon túl, hogy egyszer szóban arról tájékoztatták, hogy majd a nyár végén hivatásos szerződést fognak ajánlani neki. Ügyfelem, mivel bízott benne, hogy az FTC hivatásos sportolóként szerződtetni kívánja, 2016. július végéig nem igazolt át máshová, de figyelemmel arra, hogy addig még érdemi, írásos ajánlatot sem kapott az FTC-től úgy döntött, hogy visszatér Baranya megyébe és 2016. július végén a neki ajánlatott tevő, HR-Rent Kozármisleny elnevezésű, NB II-es felnőtt nagypályás labdarúgócsapatot működtető sportszervezettel hivatásos szerződést kötött. Új sportszervezete az ezzel kapcsolatosan, az akkor hatályos Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzatban előírt fizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette az FTC felé.

 

Itt hangsúlyozni kívánom, hogy amennyiben Csoboth Kevin tovább várt volna az FTC ajánlatára, azaz 2016. július 31. napjáig nem állapodott volna meg más sportszervezettel, abban az esetben az akkor hatályos Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat alapján 2016. augusztus 1. napjától annak ellenére, hogy szerződése nem volt már, csak és kizárólag az FTC hozzájárulásával tudott volna más sportszervezethez átigazolni a nyári átigazolási időszakban, azaz így abba a helyzetbe kerülhetett volna, hogy ha nem tud megállapodni az FTC-vel, akkor is kénytelen lett volna az FTC-nél maradni amatőr labdarúgóként, függetlenül attól, hogy esetleg más sportszervezet őt hivatásos sportolóként kívánja foglalkoztatni, és ezt a kiszolgáltatott helyzetet elkerülendő döntött úgy, ahogy döntött.

 

Csoboth Kevin és annak új sportszervezete 2016. szeptember elején állapodott meg a Sport Lisboa e Benfica elnevezésű sportszervezettel arról, hogy ügyfelem jelen bajnoki év végéig kölcsönben a Sport Lisboa e Benfica labdarúgója lesz, azaz ezen megállapodás több mint egy hónappal azt követően történt, hogy Csoboth Kevin megkötötte új magyar sportszervezetével a hivatásos szerződést.

 

Fentiek alapján tehát nyomatékosan rögzíteni kívánom, hogy Csoboth Kevin senkit nem csapott be, semmilyen bűncselekmény elkövetésében nem vett részt, ő mindig mindenben a magyar és a nemzetközi labdarúgó szövetség szabályai alapján járt el, és áll bárminemű vizsgálat elé.”

 

Magyar Aranylabda 2016 – Le Kassaival! – NB1.hu

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a szilveszteri évértékelőjében már kommentálta a történetet.

 

– Van egy játékosunk, elment 16 évesen a Benficához, átigazolt a Kozármislenyhez, onnan ment tovább. Mi feljelentést tettünk az UEFA-nál az ügyben, mert nevelési költséget is kapnunk kellett volna, tizenvalahány millió forintot, de azt nem fizették ki, inkább elvitték egy olcsóbb klubhoz, és onnan igazolták tovább. Aki szereti a magyar futballt, az nem csinál ilyet. Addig fejjük ezt a tehenet, a magyar futballt, addig nem adunk neki enni, amíg éhen fog dögleni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC