nb1.hu

Folytatódnak Puskás Öcsi kalandjai

Budapest – Már a kis Puskás a csapatkapitány a Lipták-grundon.

A Puskás Ferenc gyerekkorát bemutató mesekönyvsorozat nyitó kötete a vártnál is nagyobb sikert aratott, így a készítők egyértelmű szándéka volt, hogy a több ezres olvasótábor tagjai még idén kézbe vehessék a Puskás Öcsi – A külvárosi vagány hihetetlen kalandjai című könyv második részét.

 

A Focista leszek én is! alcímmel megjelenő kötetben a cseperedő Öcsi és barátai egyre több zsiványságban vesznek részt, és több olyan új szereplő is felbukkan a történetben, akik befolyással voltak Puskás Ferenc pályafutására.

 

A sztorik felgöngyölítésében ismét Szöllősi György évtizedes kutatómunkája, a Bozsik család elbeszélései, no és Puskás Éva (Puskás Ferenc húga) emlékei segítették Kemény Kristóf szerzőt és Mayer Tamás illusztrátort.

 

"Élmény volt feleleveníteni, majd visszaolvasni azokat a történeteket, melyek már-már feledésbe merültek Öcsi kapcsán – mondta Puskás Éva, aki az első kötet bemutatóján személyesen is jelen volt. – Az pedig külön megható és nagy boldogsággal tölt el, hogy csupa kedves visszajelzést kaptunk, és rengeteg gyerek ismerte meg a közös gyermekkorunkat, életünk fontos időszakát. Szeretném, ha sok fiatal példát venne a testvéremről, aki sosem ismert lehetetlent."

 

Amíg a legendás focista kalandos gyerekkoráról szóló mesekönyvsorozat előző részében Öcsi és Cucu annak is örült, ha pályára engedik őket a nagyok, most már a kis Puskás a csapatkapitány a Lipták-grundon. Bajba is ő kerül általában… Megússza, hogy nagy igyekezetében betöri a félelmetes helyi hentes boltjának kirakatát? És vajon mit talál ki, hogy bejusson a válogatott meccsére a fiúkkal?

 

Öcsi és cimborái sok galibát okoznak a környéken, de minden csínytevésük mögött az áll, hogy álmukat kergetik: egyszer ők is híres focisták akarnak lenni!

 

Hallgassátok együtt Öcsivel édesapja tanácsait, tudjátok meg, milyen módszerekkel próbálta fejleszteni fia ügyességét, gyorsaságát és kitartását Feri bácsi. Az is kiderül a hiteles történetből, hogyan kezdődött Puskás Ferenc kispesti pályafutása, és hogy milyen szerepet játszott a Kovács Miklós név a leghíresebb magyar ember életében.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC