NB2 logó
NB3 logó
Magyar válogatottSkóciakapitány

Ezt várja a skótok kapitánya a magyar válogatottól

Simon Zoltán - 2018. március 26. hétfõ 19:34
Budapest - A Celtic középpályása titkot árult el.
Alex McLeish, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata keddi ellenfele, a magyar nemzeti együttes jóval tapasztaltabb.
 
 „Azt várom, hogy a magyarok javítani akarnak a pénteki vereségük után, és el akarják kerülni, hogy olyan könnyű gólokat kapjanak, mint három napja Kazahsztántól. A két korai gól kizökkentette a magyar csapatot” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a riválisról a szakvezető, aki hozzátette, saját együttese is ilyen találattal kapott ki 1–0-ra Costa Ricától.
 
McLeish saját csapatával kapcsolatban azzal elégedett volt, hogy öt-hat helyzetet alakított ki a közép-amerikai ellenféllel szemben, ugyanakkor sajnálta, hogy ebből egyet sem sikerült kihasználni.
 
A Groupama Arénában kedden 20 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy több formációt is ki akar próbálni, illetve úgy fogalmazott: azért lesz fontos a meccs, mert ha jó játékkal jó eredményt érnek el, akkor az nagyobb magabiztosságot adna játékosainak a folytatásra.
 
„A teljesítmény fontosabb, mint az eredmény, ez holnap is igaz lesz” – jelentette ki Callum McGregor, a Celtic Glasgow középpályása, aki hozzátette, támadó stílusú futballt próbálnak majd játszani.
 
A 24 éves futballista szerint időt vesz igénybe, amíg csapatként összeszoknak, de a cél az, hogy ez a folyamat minél gyorsabban végbemenjen.
 
Megjegyezte, sok csere lesz a skótoknál a pénteki összecsapáshoz képest, mert a szövetségi kapitány azt szeretné, hogy sok friss futballista játsszon.
 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 27., kedd, 20.00 (Tv: M4 Sport)
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA
 
A SKÓT KERET
Kapusok: Jordan Archer (Millwall), Alan McGregor (Hull City), Jon McLaughlin (Hearts)
Hátvédek: Barry Douglas (Wolverhampton Wanderers), Russell Martin (Rangers), Scott McKenna (Aberdeen), Charlie Mulgrew (Blackburn Rovers), Callum Paterson (Cardiff City), Andy Robertson (Liverpool), Kieran Tierney (Celtic)
Középpályások: Stuart Armstrong (Celtic), Tom Cairney (Fulham), James Forrest (Celtic), Ryan Fraser (AFC Bournemouth), Kevin McDonald (Fulham), Dylan McGeouch (Hibernian), John McGinn (Hibernian), Calum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Aberdeen), Jamie Murphy (Rangers)
Támadók: Ryan Christie (Aberdeen), Jason Cummings (Rangers), Oliver McBurnie (Barnsley), Matt Phillips (West Bromwich Albion) 
 

Tuti, hogy nem lesz tele a Groupama Skócia ellen - NB1.hu

Nem lesz tele a Groupama Skócia ellen

Cikk hozzászólások száma: 4

Szólj hozzá Te is!
NB2
Egy pontot hozott el Gyirmótról a Siófok - galéria

Egy pontot hozott el Gyirmótról a Siófok - galéria

Gyirmót - Elmaradt mérkőzést pótoltak be Gyirmóton.
Így verte a Szpari a Kazincbarcikát - videó

Így verte a Szpari a Kazincbarcikát - videó

Nyíregyháza - Otthon tartotta a három pontot a Szpari.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Fekete leves
KERINGER ZSOLT
„Rémálom”
TABELLA
1Videoton FC58
2Ferencvárosi TC56
3Újpest FC38
4DVSC37
5Budapest Honvéd37
6Paksi FC36
7Puskás Akadémia FC33
8Swietelski Haladás31
9DVTK30
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő28
11Mezőkövesd Zsóry FC28
12Vasas FC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!