nb1.hu

Ezért magasztalják az olasz szakírók Nagy Ádámot

Bologna – Vannak, akik már az Interben látják a válogatottunkat.

Majdnem elvesztette a magyar labdarúgás.

 

Kétszer is abba akarta hagyni a kiváló akadémiákon, a Goldball és a Vasas SC pasaréti egyesületénél pallérozódott, de ezt követően nem akart megtörténni a várt robbanás a pályafutásában.  A váratlan fordulatot egy ismerős angol úriember hozta meg, majd egy német úr vitte tovább a pályafutásában. De ez sem bizonyult népmesei sztorinak, másodszorra már a Fradi vette le a szögről azt a bizonyos csukát. A történet további része ismert. Nagy Ádám jelenleg a Bologna és a magyar válogatott alapembere, 21 éves korára a Serie A legnagyobb tehetségei között tartják számon a korábban a futsal NB II-ben is megforduló középpályást!

 

Bobby Davison , az angol tulajdonban lévő Ferencváros „ rövidnadrágos „ edzőjeként lett ismert Magyarországon. Azt már kevesebben tudhatják, hogy a brit szakember és bizonyos Mark Hughes és Ian Wright  urak nevével fémjelzett La Manga-i  edzőközpontjában készült Ádám korábban. Ahogyan a Fradiból, úgy ebből is kivonult az angol tulajdonos, ezért lett zöld-fehér Nagy 2013-ban. Az ezt követő időszakban a lökést már egy német edző, Theo Schneider, az FTC utánpótlás-igazgatója adta meg neki, amikor beajánlotta a felnőtt együtteshez – elkezdett íródni a sikertörténet!

 

A CMG menedzseriroda által képviselt játékost nyáron igazolta le a Roberto Donadoni által irányított Bologna együttese. A ( magyar) játékos temetőnek is csúfolt Serie A-ban pedig váratlanul hamar robbant be a fáradhatatlan középpályás. A magát inkább támadóbb stílusú fedezetnek tartó focista mélységi irányítóként lett a Rossoblu alapembere. A világbajnok labdarúgóból lett edző tökéletesen megbízik honfitársunkban, ami azért a Mexikó óta számtalanszor szembeköpött labdarúgásunk vitathatatlanul nagy eredménye.

 

Nagy Ádám Serie A mérlege:

11 meccs, 777 perc, 1 gól, 1 sárga.

 

Ezt támasztják alá az olasz labdarúgás nagynevű szakértői által készített elemzések is. Ezek szerint Nagy Ádám legnagyobb erénye, hogy védekezésben fel tudja mérni a passzsávokat, egy gondolattal pedig előrébb jár, mint az ellenfelek, (ez a nagy olasz és vagy olaszországi irányítók erénye is, de ezzel szemben Ádám nagy sebességgel rendelkezik!) tudja azt, hogy melyik irányba indulhat el labda, ezért lefüleli a passzokat a mezőnyben. Pontosan úgy, mint Ádám korábbi sportjában, futsalban, amelyet a gyors átadások és gondolkozás illetve a lendületes iram jellemez! Megelőző szerelései a nagyon hasznos szerepet játszanak a Bologna középpályás védekezésében. A szakértők szerint magas játékintelligenciáját pedig az bizonyítja, hogy az egy az egyben párharcokat egyelőre még kerüli, abban még nem kiemelkedő. Dinamika, gyors gondolkodás és átmenet védekezésből támadásba-ez a modern foci alapkövetelménye! Ezek mellet hatalmas futómennyiség is jellemzi, amivel már most kiemelkedik fordulóról fordulóra a jelenleg gödörben lévő olasz középcsapatból.

 

A nyári, sikeres Európa-bajnokság vízválasztó volt számára is abból a szempontból, hogy hozzászokhatott a híres ellenfelekhez, akiket tisztelettel radíroz le esetenként a pályáról. Elmondása alapján eddig a belga De Bruyne volt a legerősebb ellenfél, akivel találkozott, de hasonló kalibernek említette Ever Banegát, az Internazionale irányítóját is. Jó hír, hogy a hozzáértők azt jósolják, hogy a közeli jövőben nem ellene, hanem az argentin mellett is futballozhat a gyerekkorában kissé durcásnak tartott fiú, aki mára ismert futballista lett.

 

Az Üllői úton korábban már megfordult egy hozzá hasonló stílusú mélységi középpályás. A bosnyák játékos postafordultával nemsokára Angliában, az Evertonban találta magát. Mondhatnánk azt is, hogy Nagy Ádám a szegény ember Muhamad Besic-je. De ha kissé tisztetlenek lehetünk a balkáni származású labdarúgóval, akkor azt mondhatjuk, hogy Nagy Ádám szinte ugyanolyan jó középpályás tehetség! Amúgy ugye mindketten nagyon fiatalok!

 

Piskor Ádám

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC