nb1.hu

Ezen múlik Nagy Dominik visszatérése a Fradiba

Varsó - Már csak egyetlen ponton egyezkednek a lengyel klubbal.

Az NSO Varsóból úgy értesült, hogy a Ferencváros egy évre veszi kölcsön korábbi játékosát, Nagy Dominiket a Legiától, aki éppen egy éve igazolt a Fraditól a lengyel fővárosba. A két klub szerdán már csak arról egyeztetett, hogy a lengyelek szeretnének egy nyári visszahívási lehetőséget belevenni a szerződésbe. Lengyel forrásaik szerint ez már aligha lesz akadálya a szerződéskötésnek. Nagy esetében a január 31-i átigazolási határidőnek egyébként nincs jelentősége, hiszen az NB I-ben február 14-ig nyitva a piac, így van még idő az aláírásra.
 
A Ferencváros már januárban nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze Nagy Domniniket, de akkor befutott a belga Standard Liege ajánlata. Ezért két hetet csúszott a középpályás átigazolási ügye. Úgy tudjuk, szóban elfogadták a lengyelek a belga ajánlatot is, de amikor a feltételeket írásban is rögzítették, kifogásaik akadtak a varsóiaknak, ezért nem került sor szerződéskötésre.
 
Így viszont a Fradi képletesen a második csatát nyeri meg ezen a télen egy belga klubbal szemben, hiszen Joseph Paintsilt pedig a Genk ajánlata ellenére sikerült megtartaniuk a zöld-fehéreknek.
 
Nagy Dominik a 2016–2017-es idényben, tavasszal 12 mérkőzésen négy gólt szerzett a lengyel élvonalban, jól teljesített a bajnokságot nyerő varsóiaknál. Utána azonban a klub tájékoztatása szerint problémák adódtak a hozzáállásával, amiért kétszer is a tartalékokhoz száműzték. Az új vezetőedző, Romeo Jozak szeptemberi érkezését követően szorult fokozatosan háttérbe, az első fél évadban már csak kilenc bajnokin játszott, ebből a Jacek Magierát váltó trénernél mindössze háromszor. Októberben szerepelt mindeddig utoljára a felnőttcsapatban, és az már ősszel eldőlt, hogy a tavaszra kölcsönadják.
 

Adorján Krisztiánt ismét kölcsönadták – NB1.hu

Olaszország – A másodligás Novara nem tartott rá igényt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC