nb1.hu

Eddig marad Marco Rossi a DAC vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.

Íme, a DAC közleménye:
 
"A DAC vezetőedzőjének kérdése napról napra tisztázódik. A jelenlegi helyzet szerint Marco Rossi a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig marad Dunaszerdahelyen.
 
Miután elfogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség ajánlatát, Marco Rossi a magyar felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett az elkövetkezendő két évre. Klubunk úgy egyezett meg a jelenlegi vezetőedzőnkkel, hogy Rossi az utóda kinevezéséig vezeti a DAC-ot.
 
„Egy olyan helyzetbe kerültünk így, amelyben kénytelenek vagyunk megkeresni a sikeres, a DAC-ot 25 év után ismét Európába kivezető edzőnk utódját. Elkezdtük átnézni a lehetséges, több híres nevet is tartalmazó jelöltlistát, akik közül kikerül a DAC új vezetőedzője.
 

Mindegyik műveletre elég időt adtunk magunknak. A jelöltekkel részletesen átbeszéltük az elképzeléseinket a csapat vezetését illetően, hiszen nagyon fontos a megfelelő utód megtalálása, aki tovább vihetné a Marco Rossi vezette edzői stáb által megkezdett munkát.
 
Jelenleg a végső szakaszba értünk, amelyben már csak két jelöltünk van. Az általunk figyelt és a maguktól jelentkező jelöltek széles listájából a hét végig kiválasztjuk Marco Rossi utódját.
 
Az viszont ismert, hogy az olasz mester vezeti csapatunkat az Európa-liga első selejtezőkörének mindkét összecsapásán. Így július 19-ig, tehát a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig velünk marad,” jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC