nb1.hu

Eb2020: Nem háborúra készül a Vidi válogatottja

A szurkolóknak is üzent.

Kovács István, a Vidi válogatott középpályása az M4Sportnak adott interjút a válogatott két soron következő Eb selejtezős meccse előtt. Elismerte, hogy nem csak a horvát, de a szlovák válogatott is a magyar előtt jár már, de kiemelte, szenvedéllyel és erős motivációval egy gyengébb képességű csapat is legyőzheti az erősebbet.
 
– Ezeket nekünk kell a pályára felvinni és tartalommal megtölteni azokat a taktikai utasításokat, amiket a szövetségi kapitány kér tőlünk. Ehhez kell még egy plusz töltet, ami ezen a meccsen biztos meglesz, és amit a nézőktől meg fogunk kapni a nagyszombati stadionban – idézik a játékost, aki hozzátette. –Tiszteljük és elismerjük az ellenfelet, ugyanakkor a szurkolóknak is el kell tudniuk viselni, hogy ez nem egy háború, hanem ez bizony egy futballmérkőzés, ahol a három pont megszerzése a célja mindkét csapatnak. Tudjuk, hogy papíron a szlovák válogatott talán erősebb, előrébb járnak és joggal predesztinálhatják magukat a második helyre, de nekünk is ilyen céljaink vannak attól függetlenül, hogy papíron nem ez a realitás. Egy sportember úgy vág neki egy sorozatnak, hogy megpróbálja kihozni belőle a maximumot, és a maximum nekünk az, ha kijuthatunk a 2020-as Európa-bajnokságra. Reméljük, hogy a stadionban uralkodó hangulat pozitívba fordul a mi szemszögünkből, de ehhez mi, játékosok is kellünk, mert a néző és a játékos egymást tudja tűzbe hozni, és szenvedély nélkül nincsen futball.
 
A vb-ezüstérmes horvátokra viszont nyilvánvalóan még keményebb ellenfélként tekint Kovács István. Azon a mérkőzésen úgy gondolja, tapasztalt, külföldi bajnokságokban játszó csapattársainak vezérré kell válniuk.
 
– Több olyan csapattársam is van, aki hétről hétre ilyen csapatok ellen lép pályára. Egyrészt nekik kell olyan karaktert mutatni és olyan vezéregyéniségekké előlépni, amivel a csapat hasznára tudnak lenni, és minket is, akik relatív kevesebb ilyen találkozón tudtunk pályára lépni, magukkal húzni. Másrészt a horvátok ellen nincs nagyon vesztenivalónk. Ebből a szempontból is érdekes lesz ez a találkozó, hogy a horvát válogatott egy nagyon nagy siker után vág neki ennek a sorozatnak, és talán nekik lesz nehezebb megújulni és újra olyan teljesítményt nyújtani, amit elvárnak most már maguktól, ha ilyen polcra helyezték fel magukat. Nekünk, kisebb csapatoknak pedig ez egy plusz motiváció, hogy ilyen játékosok ellen meg tudjuk magunkat mutatni és tudunk futballozni. Remélhetőleg nemcsak arról fog szólni ez a találkozó, hogy a horvátok hogyan játszanak, hanem hazai pályán mi is megpróbálunk attraktívan és jól játszani.
 
Emellett Kovács István összehasonlította a Barca és a Real Madrid klasszisait, Ivan Rakiticet és Luka Modricot, beszélt a Kiskokó becenévről, valamint arról, mi fontos az életében.
 
A teljes cikk ITT olvasható.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC