NB2 logó
NB3 logó
Eb-selejtezőU21U21-es válogatottTörökország

Eb-selejtezője lesz ma az olaszoktól hatot kapó U21-nek

Simon Zoltán - 2017. október 10. kedd 11:15
Isztambul – Ellenfelünk nem engedheti meg magának a pontvesztést.

A magyar U21-es válogatott kedden, magyar idő szerint 17.00 órakor Isztambulban játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

 

Az olaszoktól elszenvedett csütörtöki, 6-2-es vereség után a magyar U21-es válogatott Telkiben folytatta felkészülését a keddi, törökök ellen Eb-selejtezőre, majd vasárnap reggel elutazott Isztambulba, a találkozó helyszínére. Az olaszok ellen pályára lépő játékosok közül hárman (Gergényi Bence, Koszta Márk és Zachán Péter) nem utaztak el Törökországba, így 17 mezőnyjátékossal és három kapussal készül a csapat a házigazdák ellen.

 

Vasárnap és hétfőn is edzett a török metropoliszban, a mai gyakorlást már a keddi meccs helyszínén, a Kasimpasa-stadionban vezényelte Michael Boris szövetségi edző. A keretből mindenki egészséges és készen áll a találkozóra, amelyet az előrejelzések szerint 17-18 fokban, kellemes időjárási körülmények között rendeznek meg.

 

A magyar válogatott eddig egyetlen selejtezőn van túl a jelenleg futó sorozatban, szeptemberben Máltát győzte le 2-1-re Gyirmóton. A törökök már két selejtezőt játszottak le, az elsőn 0-0-ás döntetlent értek el a belgák otthonában, a másodikon, múlt csütörtökön meglepetésre 2-1-re kikaptak Cipruson.

 

- A törökök nem engedhetnek maguknak újabb pontvesztést, különben hamar kiszállhatnak az első két helyért zajló versenyből, ezért azt várjuk, hogy agresszív, támadó felfogásban játszó ellenféllel találjuk szemben magunkat kedden - mondta Michael Boris szövetségi edző a hétfői edzést követően az mlsz.hu-nak. - Kielemeztük az olaszok elleni mérkőzést, a videózások megmutattuk a játékosoknak az elkövetett hibákat, és azt is, hogy min kell változtatni törökök ellen. Mindenképpen fegyelmezettebb, szervezettebb futballt kell bemutatnunk ahhoz, hogy eredményesen zárhassuk a meccset. Az olaszoktól elszenvedett hazai vereség után mindenki nagyon szeretne bizonyítani, jó látni, hogy rendkívül motiváltak a játékosok, szeretnék feledtetni a múlt heti mérkőzést, és eredményesen folytatni az Eb-selejtező sorozatot.

 

A keddi mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport tévécsatorna.

 

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik        (MTK Budapest)

Bukrán Erik    (DVTK)

Megyeri Gábor       (Nyíregyháza)

 

Védők:

Lenzsér Bence (Paksi FC)

Kecskés Ákos (Termalica)

Tóth Bence     (Videoton FC)

Szalai Attila   (Mezőkövesd)

Spandler Csaba (Puskás Akadémia)

 

Középpályások:

Hinora Kristóf (Nyíregyháza)      

Katona Máté   (MTK Budapest)

Szivacski Donát     (Vasas)

Vida Máté      (Vasas)

Gazdag Dániel       (Budapest Honvéd)

Szoboszlai Dominik (Liefering)

Tóth Máté       (Szombathelyi Swietelsky Haladás)

Zsótér Donát   (Újpest FC)

Szabó Bence   (Videoton FC)

 

Támadók:

Korozmán Kevin    (MTK Budapest)

Bíró Bence     (Guimares)

Makrai Gábor (DVTK)

 

Sokan tanulhatnának a Trónok harca készítői a cigándi videósoktól - filmelemzés - NB1.hu

Csillagok háborúja, Hitchcock? Ugyan már!

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
NB2
Pontosztozkodás Szolnokon - videó

Pontosztozkodás Szolnokon - videó

Szolnok - Egy-egy gól, egy-egy pont a Szolnok-Cegléd mérkőzésen.
Döntetlen a megyei derbin - videó

Döntetlen a megyei derbin - videó

Nyíregyháza - Óriási helyzetek maradtak ki a Szpari-Kisvárda meccsen.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ki mit kíván?
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC25
2Ferencvárosi TC23
3DVSC21
4Budapest Honvéd19
5Paksi FC17
6Vasas FC16
7DVTK15
8Puskás Akadémia FC15
9Újpest FC15
10Swietelski Haladás10
11Mezőkövesd Zsóry FC9
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!