Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Dárdai PálDárdai Mártonnémetutánpótlásválogatottbehívták

Dárdai újabb fiát hívták meg az adott német válogatottba

Simon Zoltán - 2018. március 17. szombat 13:55
Németország - A papírjai még meg sincsenek.
Dárdai Mártont, a Hertha labdarúgócsapatát irányító Dárdai Pál középső fiát meghívták az U16-os német válogatottba, pedig még nincsenek meg a szükséges papírjai.
 
Ifjabb Dárdai Pál (akit a német média és a barátok „Palkóként” különböztetnek meg az édesapjától – a szerző) már többször pályára lépett az U18-as, illetve U19-es német válogatottban, és a jelek szerint nagyobbik öccse, Márton is magára öltheti a német címeres mezt. Dárdai Pál a Délmagyarországnak beszélt három fiáról, Palkóról (18 éves), Mártonról (16) és Bencéről (12) is: 
 
„Bence kemény karakter, nem tud veszíteni, ezt még meg kell tanulnia – kezdte legkisebb gyermekével Dárdai Pál. – Ez a dac bennem is megvan, apuban is megvolt. Szükség van rá ahhoz, hogy vezérfarkas legyél. Marci ugyanolyan alázatos, mint én voltam, ő a többiekhez képest kevesebb genetikát kapott sebességben, de nagy játékintelligenciája van. Annak ellenére meghívták az U16-os német válogatottba, hogy még nincs meg a papírja. Palkó már kettős állampolgár, ő épp az U19-es német csapat edzésén sérült meg, emiatt pár hetet ki kell hagynia. Megvan a tehetségük, de közel sem biztos, hogy futballisták lesznek
 

Támadás a magyar labdarúgás ellen! - NB1.hu

Időjárás-jelentés a meccsekre

Cikk hozzászólások száma: 2

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 26. 13:15

Szerződést kötöttek Dárdaiék a legfiatalabb játékosukkal

Hivatalos bejelentés.
2019. 03. 26. 12:47

Törött kéz - így halad az Újpest sztárigazolásának a felkészülése

Párizsba utazott a hétvégén.
2019. 03. 26. 12:22

Magyarország-Horvátország: volt egy kis szurkolói vadászat

A meccs előtti koreográfia is üzenet volt.
2019. 03. 26. 09:22

Dzsudzsák részleteket mesélt el a Szalai-nyilatkozattal kapcsolatban

Elmeséljük, miért fontos az utolsó mondata.
2019. 03. 26. 13:04

Fogadják az NB I-be pályázót, de a kapusukat megműtötték

Kikérdezték az állapotáról.
2019. 03. 26. 11:31

Dorog: tesztelték a lövészetet

De nem éles lőszerrel.
2019. 03. 26. 11:30

Deja vu - reakció

Ötgólos meccset értékelt a mester.
2019. 03. 26. 09:30

Nem ér kézzel a kapusuk a labdához - értékelés

Limperger Zsolt elemzett.
2019. 03. 26. 08:26

Este kezdi az U17-es válogatottunk a magyarországi elitkört

Veretlenül, kapott gól nélkül nyerte meg Eb-selejtező csoportját.
2019. 03. 26. 07:08

Keddi foci: az U19-es és az U17-es válogatottunk is Eb-selejtezőt vív

A brazilok a csehekkel játszanak felkészülési meccset.
2019. 03. 25. 15:37

ZTE: visszatérés 319 nap után

Kölcsönadott tehetség adott okot az örömre.
2019. 03. 25. 15:15

Soroksár: a kapitány és a siker titka

Értékelt Huszák Tamás.
2019. 03. 25. 17:36

Drámai összeomlás után értékelt a debreceni edző

10 perces rövidzárlat okozta a komoly zakót.
2019. 03. 25. 15:32

Buli az öltözőben: dobogós lett a Kerület - videó

Bozsik Péter csapatát intézték el.
2019. 03. 25. 22:33

Fantasztikus gólt szerzett a Mezőkövesd válogatott játékosa - videó

Afrika egyik legjobbja ellen bizonyított.
2019. 03. 25. 21:20

Magyarország-Horvátország: Király ezt üzente Dzsudzsáknak

Emlékezetesen alakult Dzsudzsák 100. fellépése a válogatottban.
2019. 03. 25. 20:29

Magyarország-Horvátország: megszólalt az MLSZ elnöke

Csányi Sándor is értékelte a mieink fantasztikus győzelmét.
2019. 03. 25. 19:01

Magyarország-Horvátország: ez az európai topcsapat figyelte Szoboszlait

Újabb élgárdával boronálták össze a magyar futball tehetségét.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC55
2MOL Vidi FC47
3DVSC40
4Újpest FC40
5Budapest Honvéd39
6Mezőkövesd Zsóry FC32
7MTK Budapest31
8Paksi FC31
9Puskás Akadémia FC30
10DVTK27
11Kisvárda Master Good25
12Szombathelyi Haladás16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!