nb1.hu

Dárdai Pál legalább 10 évig lesz a Hertha edzője

Budapest – A válogatott sajtófőnöke beszélt a kapitányváltásról.

Élő közvetítés Kubatov Gábor sajtótájékoztatójáról

 Sztancsik Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a kapitányváltásról, a leköszönő Dárdai Pálról és utódjáról, Bernd Storckról. Bernd Storck Berlinben átvette Dárdai Páltól a stafétabotot a válogatott élén. Sztancsik Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, aki ott volt a német fővárosban a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, nagyon ritka a mai labdarúgásban, hogy a leköszönő edző békés elválás után át tudja adni a munkát utódjának. Ennek előnyei is szóba kerültek: – Ott volt velünk Késedi Gábor is, a válogatott videóelemzője, aki minden egyes példához, amit Pali próbált bemutatni a kapitány úrnak, valami illusztrációt előkeresett akár az elvégzett edzésmunkáról, akár, hogy a meccseken mi valósult meg ebből. Az új szövetségi kapitány, Bernd Storck nem forgatja fel a válogatottat Dárdai Pálnak nagyon nehéz volt elfogadni, hogy nem maradhatott magyar kapitány. – Ő az egy, akinek az egész a vállán, mint teher végig ott volt. Ugye ez egy elég hosszú 10-15 napos procedúra volt, amíg bizonyossá vált, hogy nem folytathatja ezt a munkát. Ez nagyon megviselte őt. 
fotó: telesport.hu – Látták, hogy ez a Pali miatt működött alapvetően,  a játékosokkal ő el tudta hitetni, hogy képesek rá, meg tudják csinálni, nyilván tudott egy nagyon jó edzésmunkát letenni, egy nagyon jó taktikával összerakni. Felmérte, hogy ez a csapat mire képes, nem akart belőlük többet kihozni, mint ami bennük van. Ettől működött az egész. Az utód keresésénél az volt az egyik legfontosabb, hogy valaki, aki ezt az egészet úgy tudja továbbvinni erre a négy, vagy esetleg hat mérkőzésre, hogy ez a legkevésbé változzon, és ezért volt logikus választás Bernd Storck, aki valamilyen szinten ugyanazt a futballfilozófiát követi, érti, hogy miről szól. Nyilván a német mentalistásból fakadóan azért ők nagyon tudnak együtt gondolkodni – mondta arról Sztancsik Tamás, hogy az MLSZ-nek milyen szempontok szerint kellett meghoznia a lehető legjobb döntést, de Bernd Storck helyzetéről is beszélt.  

Dárdai Pál szerint a 3. helyet már megszereztük

 – Az nem kérdés, hogy neki nagyon nehéz dolga van, mert ha hasonlítani kellene valamihez egy futballhasonlattal, akkor most azt az edzőt kell követnie, aki klubszinten megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és az aktuális kupát is, és utána neki át kell vennie a csapatot. Nyilván a mi szintünkön ez a fajta eredményesség, amit a Pali le tudott tenni, ez valami hasonló válogatott szinten. Arra a kérdésre, hogy ha olyanok lesznek a körülmények, visszatérne-e a válogatott kispadjára Dárdai Pál, a sajtófőnök azt válaszolta, hogy a szövetségi kapitányság és a Hertha vezetőedzői pozíciója is sokkal előbb jött a karrierjében, mint ahogyan ezt a szakember utánpótlásedzőként eltervezte.  

Dzsudzsák Balázs engedett, jól haladnak a tárgyalások a Herthával

 – Ettől függetlenül én egy nagyon tudatos embernek ismertem meg őt, azt gondolom, ha most ő megkapta a lehetőséget a Herthánál, akkor ezt nehezen fogja kiengedni a kezéből. Azt elmondta nekem is, hogy egy nagyon-nagyon jó alapozáson vannak túl, még ha a játékoskeretet nem is feltétlenül tudta úgy alakítani, ahogyan szerette volna, de biztos, hogy a stabil alapok meglesznek. Meggyőződésem, hogy egy jó szezont fog futni a Herthával, és utána ebből kifolyólag szerintem ő legalább 10 évig lesz a Hertha edzője. Juhász Roland egy hónapot hagy ki, nincs veszve a román meccs. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC