nb1.hu

Csányi Sándor komoly szerepre pályázik a FIFA-ban

Magyarország – Korábban a végrehajtó bizottság tagja volt.

 

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerdán bejelentette, hogy pályázik a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsában megüresedő négy hely egyikére.

 

A magyar sportvezető a közép-kelet-európai térség immár hagyományosnak mondható szövetségi egyeztetésén közölte szándékát a megjelentekkel. Az alapító Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Ausztria, Liechtenstein és Svájc, illetve társult együttműködőként Németország küldöttsége volt jelen Varsóban a szerdai találkozón.

 

A FIFA a 2016-os elnökválasztási konferenciáján a reformprogramja részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti majd az általános titkárság munkáját, és egyeztet azzal a szintén új – kormányzóbizottság névre hallgató – testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki.

 

A FIFA-tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC