nb1.hu

Brazil középpályás igazolhat a megyei másodosztályba

Parádés a szabadrúgás-mutatója.

Brazil középpályást igazolhat a rajkai futballcsapat. A dél-amerikai labdarúgó Szlovákiába tart, ám amíg nem talál ott magának csapatot, játszhat a megyei II. osztályban szereplő magyar együttesben – jelezte a Kisalföld.
  
Bár Rajkán – mivel közel van a szlovák határ – nem meglepő egy-egy idegenlégiós, arra talán az együttes legvérmesebb szurkolói sem számítottak, hogy egyszer majd egy brazil játékos is erősítheti a csapatukat. Pedig – ha sikerül elintézni az átigazolást – a jelenleg megyei másodosztályban szereplő gárda színeiben léphet majd ősszel pályára a húsz- esztendős Leonardo Figueiredo Da Cruz. Hogy hogyan is került a Győr-Moson-Sopron megyei kiscsapathoz a dallamos nevű brazil futballista, arról a rajkai klub elnöke beszélt.
 
„Egy, a településünkön élő szlovák menedzser kért meg minket arra, hogy amíg nem talál csapatot három Dél-Amerikából érkező játékosának, velünk edzhessenek ezek a labdarúgók. Természetesen nem zárkóztunk el ettől, hiszen nekünk is az a jó, ha minél többen vagyunk a gyakorlásokon – kezdte Kelemen Sándor. – Kettőt közülük gyorsan le is igazoltak a szlovák élvonalba – egyikük egy kétméteres belső védő volt –, Leonardo azonban nálunk maradt. Pedig szerintem a három közül ő a legügyesebb, igaz, nem túl magas futballista. Remek a rúgótechnikája, az edzéseken tíz szabadrúgásból nyolcat szinte mindig a kapuba lő. Nyilván erősítést jelentene" – tette hozzá a sportvezető.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC