nb1.hu

Bizonytalan mikor térhet vissza a magyar válogatott játékos

Előbb játszana, mint ahogy visszavárják.

Nincs szerencsés szezonja Sallai Rolandnak. A magyar válogatott játékos előbb comb problémák miatt nem állhatott a Freiburg rendelkezésére, majd hasi fájdalmak miatt nem vehetett részt a klub spanyolországi edzőtáborában.
 
A héten hasfalműtéten esett át, mely miatt eddig úgy lehetett tudni, hat hétig nem lesz ismét bevethető, azonban trénere úgy nyilatkozott, ebben az idényben már nem számít rá. Most az NSO készített interjút a hosszú idő óta partvonalra kényszerült játékossal, aki elmondta, kezelésekre jár, melyeknek célja, hogy a sérült izmokat minél hamarabb regenerálják, valamint, ha jól haladnak, a jövő héttől már biciklizhet. 
 
Arról is beszélt a játékos nem adta fel, hogy ebben a szezonban még pályára lépjen. Még ő sem tudja, mikor térhet vissza, de elárulta, jó erőben van, hiszen két teljes felkészülési szakasznyi munkát elvégzett sérülése alatt, hozzátette a specialista, aki műtötte, csak négy hét kihagyással számol. 
 
Azt is elmondta, szíve szerint már most játékra jelentkezne, de sérülései miatt óvatosabb lett. Az utolsó két-három fordulóban viszont már mindenképp pályára lépne, ha egészségesnek érzi magát, illetve Marco Rossi rendelkezésére állna már júniusban.
 
Kiemelte, éhesebb a futballra, mint valaha. Semmire sem vágyik jobban, mint, hogy a társaival gyakoroljon. A hasfalműtétet követően új ember lett, a hosszú kihagyás okát is megfejtették.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC