nb1.hu

Bemutatták a Verebes Józsefről szóló könyvet

Budapest - A Mágusra lányán kívül kortársai, játékosai és barátai emlékeznek a kiadványban.

Hétfőn bemutatták Verebes Krisztina könyvét, amelyet Az én Mágusom, Verebes József címmel írt édesapjáról, az egy évvel ezelőtt elhunyt labdarúgóedzőről.

 

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion dísztermében rendezett eseményen a szerző elmondta, hetven interjú szerepel a könyvben, emellett megidézte édesapja pályafutásának már elhunyt szereplőit, és végignézte az elmúlt évtizedek sportsajtóját is. 

 

Reményi József Tamás, a könyv szerkesztője erre utalva úgy fogalmazott, a szerző a legnehezebb műfajt választotta, a könyvnek "több szereplője van, mint a Háború és békének, és a hangnemek folyamatosan változnak benne".

 

 

Verebes Krisztina elmondta, könyve tulajdonképpen kollázs, amelyben a címszereplőtől, a néhai edzőtől is számos idézet szerepel. "A mai nap Verebes József halálának az évfordulója, de remélem, hogy a könyv által a feltámadásának napja is" – tette hozzá könnyeivel küszködve.

 

A szerző előszavából kiderül, talán még sosem készült futballkönyv ennyi megszólalóval. "Sokat meséltek kortársai, játékosai és barátai is. Az interjúk alatt rájöttem, mennyien szerették, szeretik őt. Érzelmileg nem volt könnyű ez a néhány hónap. De én talán így dolgoztam fel a történteket. Pozitív könyvet szerettem volna, sok Verebes-idézettel, humorral. A nehéz időszakokról is írok, a rosszindulatú vádakat viszont nem idézem. Ez most az én válogatásom. A célom, hogy a futballszerető közönség, a szakma ne felejtse őt el, sőt fedezzék fel újra. Ha kell, értelmezzék át a róla kialakult képet" – írta.

 

A könyvbemutatón több mint kétszáz meghívott vendég jelent meg, köztük számos egykori kiváló labdarúgó, edző, sportvezető.

 

Szombaton Miskolcon a Fradi és az Újpest – NB1.hu

"Óriási megtiszteltetés, hogy az MTK sikeredzői között tudhatjuk Verebes Józsefet" – jelentette ki Deutsch Tamás, a fővárosi kék-fehér klub elnöke. A folytatásban Hannich Péter, Bognár György, Híres Gábor és Nyilasi Tibor emlékezett egykori mesterére.

 

Verebes József tavaly március 13-án, 74 évesen hunyt el. Edzői pályafutása során a legnagyobb sikereit a győri Rába ETO-val és az MTK-val érte el. Háromszor nyert bajnoki címet, és még öt alkalommal szerzett érmet az NB I-ben. A magyar válogatottat két időszakban is irányította szövetségi kapitányként.

 

A kötet győri bemutatójára jövő hétfőn lesz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC