nb1.hu

A „tolmács” a sérülése alatt is a válogatottra gondolt

Telki – Leandro: ha kezdőként, ha csereként, szeretnék segíteni.

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este (20.45) sorsdöntő Eb-selejtezőt játszik Görögország ellen, amelynek a keretében ott van a nagy visszatérő, Leandro de Almeida, aki tavaly már bizonyíthatott a válogatottban, de az azt követő súlyos sérülése ismét keresztbe húzta a számításait. Elsősorban a védelem bal oldalán bevethető játékos keményen megdolgozott azért, hogy most újra itt lehessen a nemzeti csapatnál. Leo: „Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a válogatottba. Sajnos, amikor tavaly bekerültem a nemzeti tizenegybe, akkor utána súlyos sérülést szenvedtem, de a rehabilitáción végig az járt a fejemben, hogy újra válogatott legyek, ez pedig nagyon sokat segített. Keményen megdolgoztam érte.” 
fotó: MTI A ciprusi Omonia légiósa görög tudásának köszönhetően tolmácsként is hasznos lehet, de emellett is kapott információkat a csapattársaitól az ellenfélről. „A mostani válogatott nagyon egyben van. Ez pedig elengedhetetlen az eredményesség szempontjából. A válogatott kezdőcsapatába mindig nehéz bekerülni, mivel itt csak a legjobbak vannak. A klubnál, illetve az edzéseken mutatott teljesítmény lehet a kulcs ehhez. A legfontosabb, hogy itt vagyok, és ha kezdőként, ha csereként, szeretnék segíteni a csapatnak. Nagyon alapszinten beszélek görögül, de a futballnyelvet értem, így biztosan elkapok majd egy-két szót, amely segítségünkre lehet. A ciprusi csapattársak közül többen szurkolnak a görög kluboknak, így segítettek, kikre és mire kell majd figyelnem, sokat tudtam meg a görögökről.” Magyarország-Görögország, vasárnap, 20.45. A mérkőzést élőben, online közvetítjük! H.G. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC