nb1.hu

A SZSZJN közzétette a Ferencvárosnak átnyújtott javaslatcsomagját

Budapest - A tábor továbbra is nyitott a kompromisszumra és a párbeszédre

Mint ismert, sikertelenek voltak a tárgyalások a FTC vezetői és a Fradi szurkolói csoportjait tömörítő Szurkolók Személyességi Jogok Nélkül (SZSZJN) között, így továbbra is várni kell arra, hogy a zöld-fehér csapat ultrái újra a lelátón buzdítsák a kedvenceiket.

 

A klub már leírta az álláspontját, míg az ultrák a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldalon fogalmaztak meg közleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk.

 

„Fradisták!

Mint azt talán mindannyian tudjátok, sikertelen volt minden erőfeszítésünk, sajnos nem sikerült megegyeznünk a ferencvárosi vezetéssel, így továbbra sem tudja a józan észnek megfelelő módon a lelátókról biztatni a Ferencvárost a Fradi Tábora.

 

Azt gondoljuk felesleges beszállnunk az ezzel kapcsolatos klub által indított közleménydömpingbe, így nem sajtóközleményt fogalmazunk meg, hanem elérhetővé tesszük az általunk a klubnak átadott javaslatcsomagunkat és a későbbiekben leírjuk az itt megfogalmazott pontokkal kapcsolatos kiegészítő gondolatainkat és a tárgyalások menetét.

 

Előzetes összefoglalásul:

Pontokba szedve, leírva, aláírva vállaltuk azokat a klub által előzetes tárgyalási alapként megfogalmazott elvárásokat, amelyeket alább olvashattok. Így minden tőlünk telhetőt megtettünk volna, hogy a stadion lelátóin számonkérhetően, írott formában egyértelműsítve, a várt/elvárt rend és biztonság uralkodjon. Azt, hogy ezt mennyire komolyan gondoljuk bizonyítja az elmúlt 2 évben szervezett számtalan megmozdulásunk, akciónk, amelyek hangulata és fegyelmezettsége a feszült helyzet ellenére is példamutató volt.

 

Vagyis végre létrejöhetett volna egy olyan szurkolók és klubvezetők közös akaratát tükröző konszenzus, amely hosszú időre megnyugtatóan rendezett volna évek óta húzódó kérdéseket. Mindezek mellett újra megtöltöttük volna az egyre foghíjasabb lelátókat és visszatérhetett volna a Ferencvárosnál megszokott, mindenki által hiányolt hangulat és fanatizmus otthon és idegenben egyaránt. Vagyis megteremtődött volna a vezetés által felmondott egysége csapatnak, klubnak, szurkolóknak.

 

Mit kértünk ezért cserébe? Alapvetően egyetlen dolgot: olyan feltételek mellett járhassunk meccsre, mint az összes egyéb csapat szurkolói Magyarországon. Vagy legalább azt megközelítőek mellett. Történelmi esélyre mondott nemet Kubatov Gábor – a szurkolókra továbbra is csupán problémaként, potenciális veszélyforrásként tekintve, végsőkig kitartva a szitokszóvá vált vénaszkennere mellett –, hiszen ennél többet szurkolótábor aligha ajánlhat.

 

Elvtelen és fenntarthatatlan megállapodást sem miattatok, az elveink mellett közösen kitartók, oly’ sokszor együtt demonstrálók miatt, sem pedig a Ferencváros miatt nem köthettünk, nem is kötöttünk. Természetesen csalódottak vagyunk amiért egyelőre nem engedték, hogy célt érjünk, de már az, hogy a közvélemény egyértelmű nyomására tárgyalóasztalhoz kellett ülniük velünk és nyilvánosan, közleményben kellett elismernie a klubvezetésnek, hogy a Ferencváros egy igen fontos szegmensének rendezetlen és tarthatatlan a helyzete jelzi, hogy a megkezdett utunk jó és ezt kell erősítenünk.

 

A valós, a problémát megoldani akaró párbeszédre és kompromisszumra ahogy eddig, most is szabott határdátumok nélkül nyitottak vagyunk és leszünk.

 

Végül kérünk minden szurkolótársunkat, a helyzet iránt érdeklődőt, hogy kérdéseiket tegyétek fel javaslataink részleteivel vagy egyéb felmerülő kérdéssel kapcsolatban. Így a következő, a tárgyalás menetével, a tényszerűen leírt klubjavaslatokkal, a megfogalmazott pontjaink kifejtésével foglalkozó írásunkban ezeket figyelembe véve tudunk minden információt megosztani veletek.

 

Addig is az alábbiakban olvashatjátok az átadott pontjainkat.

Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC