nb1.hu

A románok is megvették az összes jegyet.

Budapest - Mit kér az MLSZ a magyar-román meccs előtt?

Az utóbbi évtizedekben nem nyilvánult meg akkora érdeklődés labdarúgó-mérkőzés, illetve általában sportesemény iránt Magyarországon, mint ami a jövő pénteki magyar-román Európa-bajnoki selejtezőhöz kapcsolódóan volt tapasztalható. Erről Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője beszélt az M1 aktuális csatornán szombaton. Mint emlékeztetett rá, a jegyek kevesebb mint egy nap alatt elkeltek, de annyi telefonhívás, érdeklődés volt, hogy több mint 100 ezer belépőt is el lehetett volna adni.  A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Groupama Arénában és annak környékén biztosítani kell a rendet. Emlékeztetett rá, hogy korábban szurkolói rendbontás miatt a magyar válogatott kénytelen volt zárt kapus mérkőzést játszani, illetve akadt olyan is, hogy szektort kellett bezárni. Ehhez kapcsolódóan arra figyelmeztetett, hogy az esetleges rendzavarásnak akár az is lehet a következménye, hogy újból drukkerek nélkül kell majd mérkőzést rendezni. "Arra kérjük a szurkolókat, hogy buzdítsák lelkesen, hangosan a magyar csapatot, de csak a sportszerűség keretein belül" – mondta. Megismételte, amit már szerdán jelzett, hogy a szokásosnál korábban, 17.45-kor kinyitják az aréna kapuit, és a stadionnál a drukkereknek alapos és mindenre kiterjedő ellenőrzéssel kell számolniuk. A parkolási problémák elkerülése érdekében az MLSZ azt javasolja, hogy aki teheti, a tömegközlekedést vegye igénybe, illetve arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg. "Azt szeretnénk, ha nagyjából nyolc óra körül mindenki a helyén lenne" – tette hozzá. A pénteken 20.45-kor kezdődő mérkőzésre a vendég románok 1100 belépőt kaptak, s az MLSZ információi szerint ezek is mind elkeltek. Ennek megfelelően 22 ezer néző előtt kerülhet sor a találkozóra.  A Vidi vagy a Loki mászik ki a gödörből?  Gyurcsó: újabb kérő!

 

Doll minősítette azt a döntést, hogy Böde és Hajnal nem válogatottak

 

A vasárnapi élő televíziós futballközvetítések

 

NB I: edzői értékelések a szombati meccsekről

 

Böde csattanós választ adott a szövetségi kapitánynak

 

Doll szerint nem futott túl sokat a csapata

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC