NB2 logó
NB3 logó
MLSZedzőképzésutánpótlásmagyar válogatottJörg DanielSisa Tibor

A német foci egyik megújítója lesz a magyar edzőképzés vezetője

NB1.hu - 2016. december 21. szerda 16:06
Magyarország – Sisa Tibor segíti majd munkájában a tapasztalt szakembert.
Kép forrása: mlsz.hu
A Német Labdarúgó-szövetségnél közel két évtizedes tapasztalattal, és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező Jörg Daniel veszi át a magyar edzőképzés vezetését – írja az MLSZ hivatalos honlapja.
 
Az MLSZ elnöksége 2011 augusztusában fogadta el 2020-ig tartó, 10 éves időszakra vonatkozó stratégiáját, mely a magyar labdarúgás teljes megújítását célozta. Az elmúlt öt évben több mint 800 pályát épített, és 1800 pályát újított fel az MLSZ, az OTP Bank Bozsik-programban pedig mára több mint kétszázezer gyerek focizik. 
 
A tömegesítés és az infrastrukturális fejlesztés mellett a szakmai színvonal javulásához elengedhetetlen, hogy a hazai szakemberképzés és utánpótlás-nevelés a legmagasabb európai normák szerint működjön, hogy a magyar labdarúgás tehetségei megfelelő környezetben, képzett szakemberektől kapják meg a fejlődésükhöz szükséges képzést. 
 
A humánerőforrás-fejlesztésnek az edzőképzés élére kerülő szakember, a Német Labdarúgó-szövetségtől (DFB) érkező Jörg Daniel adhat új lendületet. 
 
A 65 éves Jörg Daniel majd két évtizede segíti a DFB munkáját. 1999 és 2004 között az U15-ös és az U17-es korosztály képzéséért volt felelős, emellett – egykori KEK-döntőt vívott kapusként – a német válogatott kapusedzői teendőit látta el. 2004 óta a német szövetség tehetségkutató- és gondozó programjának vezetőjeként, és a kapusedző-képzés felelőseként tevékenykedett, tehát aktív szereplőként vett részt a német futball megújulásában, mely végül 2014-ben világbajnoki címig vezette az országot. 
 
– Nagy örömmel vágok neki a magyarországi feladatnak – jelentette ki Jörg Daniel az mlsz.hu-nak adott nyilatkozatában. – Bár a német szövetségnél több évtizedes tapasztalatot szereztem, első és legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy Magyarországra érkezve megismerjem a környezetet, a jelenleg működő rendszert és annak szereplőit, hogy aztán én is ismertessem az elképzeléseim, és közösen jelöljük ki a fejlődés irányát. Egy dolog biztos: nem szeretném a magyar futballra egy az egyben átültetni a német megoldásokat – mondta az edzőképzés új vezetője, aki arról is beszélt, miért vállalta el a feladatot. 
 
– A tehetséggondozásban és az edzőképzésben vállalt munkám rövid idő alatt lezárható a DFB-nél, és csak a kapusedző-képzésben maradnak feladataim. Mi, németek, azt mondjuk: „jó dolog átnézni a kerítésen”, és erre készülök én is: szeretnék megismerni egy új országot, egy új futballkultúrát. Hiszek benne, hogy sokat tanulhatunk egymástól, miután kölcsönösen megismertük egymás elképzeléseit. Az újdonságokra nyitottan kell hozzáállni a munkához, nemhogy egymástól, de más sportágaktól is tanulhatunk – véli Jörg Daniel, aki az ünnepek után érkezik ismét Magyarországra, hogy megkezdje munkáját, és a magyar szövetséggel egyeztetve kialakítsa a 2017-es év teendőinek pontos menetrendjét. 
 
 
Az edzőképzés vezetőjének munkáját igazgató-helyettesként Sisa Tibor segíti majd.
 
– Közel hét évet dolgoztam külföldön, és mindig láttam, tapasztaltam valami újat, amit érdemes lenne integrálni. A magyar futball jövője szempontjából úgy vélem, a gyereklabdarúgás felé kell fordulnunk, az alapokat kell megerősítenünk, amire a felnőtt labdarúgás biztosan építhet. Ehhez pedig a legképzettebb edzőkre van szükségünk: a szakembereket a játékosokhoz hasonlóan meg kell találni, ki kell nevelni, és a tudásuk frissességét folyamatos képzésekkel kell segíteni, ez a mi feladatunk és felelősségünk – mondta az előtte álló teendőkről Sisa.
 
A több diplomával rendelkező, három nyelven beszélő Sisa Tibor az elmúlt időszakban az arab világ futballjában dolgozott, illetve pedagógusként az egri egyetem tanári mesterképzésének óraadó tanára. Korosztályos válogatottjait háromszor vezette ki Eb-re, egyszer vb-re. 
 
2008-ban az újságírók szavazatai alapján az év labdarúgóedzője lett, miután csapatával bronzérmet nyert az U19-es Európa-bajnokságon, és kijutott az U20-as egyiptomi világbajnokságra. Egy évvel később Magyar Kupa-győzelemre vezette a Budapest Honvédot. 
 
– Az UEFA tananyag rendelkezésre áll, ezt kell bővíteni és testre szabni, majd átadni a magyar edzők számára. Az elméleti képzés mellett fontos a gyakorlati edzésvezetésben nyújtott segítség is. Emellett az Európában lévő továbbképzések, új ismeretek is fontos szerepet játszanak az edzők tudásának bővítésében – véli Sisa Tibor.
 
Jörg Daniel és Sisa Tibor az edzőképző intézet korábbi munkatársaival közösen folytatja munkáját.
 
2016-ban a szakemberképzés területén 8 továbbképzésen mintegy 4600 résztvevő bővíthette tudását, emellett a Grassroots és az amatőrfutball területén 660 fő, az UEFA A-B, a kapusedzői- és az erőnléti edzőképzésben pedig 139 fő vett részt oktatáson, tanfolyami képzésben további 1200 szakember részesült a mögöttünk álló időszakban.

Cikk hozzászólások száma: 5

LEGUTÓBBI ÉLŐ
2017. 02. 11. 18:00Ferencváros 0-0 Bp. Honvéd
2017. 02. 11. 14:00Ceglédi VSE 0-0 DVTK
2017. 02. 11. 14:00ZTE FC 0-0 Újpest FC
2017. 02. 11. 14:00Mezőkövesd-Zsóry FC 0-0 Gyirmót FC Győr
2017. 02. 11. 14:00Dorog FC 0-0 Vasas FC
2016. 12. 10. 18:00Ferencváros 1-1 MTK Budapest
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Elkezdődött
KERINGER ZSOLT
Tavasz 2017
TABELLA
1Videoton FC37
2Budapest Honvéd FC37
3Vasas FC34
4Ferencvárosi TC31
5Mezőkövesd Zsóry FC30
6Újpest FC27
7Swietelsky Haladás26
8Paksi FC24
9Diósgyőri VTK21
10DVSC-TEVA21
11MTK Budapest FC20
12Gyirmót FC Győr14
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!