nb1.hu

A magyar csatár származásával szórakozott egy francia honlap

Palermo – Nem követelt házat, Storckkal még nem beszélt.

Bár egyelőre nem játszik komoly szerepet az olasz Palermónál, Balogh Norbert remekül érzi magát a klubnál. Jókedvét ronthatja, hogy még nem szerzett gólt, egy francia internetes oldal óriás cigánynak nevezte, s azt állította, szerződtetésekor palermói házat akart kicsikarni édesanyjának és húgának.

 

A Blikk interjúját változtatás nélkül közöljük.

 

– Igaz, hogy házat követelt?

 

– Én szerény srác vagyok, talán túlságosan is. Semmiféle külön házról nem alkudoztam. A származásom pedig az identitásom része, rosszulesik, ha valaki szórakozik ezzel.

 

– Nyilván nem vágyott ilyen hírnévre, de sajnos egyelőre a pályán nem sikeres annyira, hogy önről beszéljenek.

– A megítélésemről szubjektív a véleményem, a szurkolók kedvelnek, a városban mindenütt kedvesen fogadnak. A sajtóm visszafogott, egyelőre más játékosok vannak reflektorfényben.

 

– Nem lehet könnyű a dolga.

–  Az olasz csapatok véde­kezése híresen kemény, én­ is akkor leszek sikeres itt, ha­ felveszem a versenyt a harci­as­ védőkkel. Átestem a tűzkeresztségen, amikor az Internazionale ellen lekönyököltek, de már nyoma sincs a sérülésnek.

 

­–  Mit szól ahhoz, hogy Maurizio Zamparini méltatja?

–  Az elnökünk nem fukarkodik a dicsérő szavakkal, ha rólam beszél. Ez inspirál, nem pedig nyomaszt.

 

–  Az sem baj, hogy gyakori a váltás a palermói kispadon?

–  Az edző szerződtetésébe nincs és nem is lehet beleszólásunk. Az biztos, nem panaszkodhatunk motivációhiányra, újra meg újra bizonyítanunk kell az adott szakvezetőnek. A jelenlegi is nagy taktikus, aprólékosan dolgozik.

 

–  A nyáron szerződtette klubja Sallai Rolandot – együtt könnyebb?

–  Örülök, hogy honfitársam is a csapat tagja. A pályán és azon kívül is megértjük egymást. Bő fél évvel korábban érkeztem, mint ő, törekszem átadni a tapasztalataimat.

 

–  Arról sajnos egyelőre nem tud neki mesélni, hogyan talált kapuba Olaszországban.

­–  Minden perccel közelebb vagyok az első gólomhoz… Nem akarom elviccelni, csatár vagyok, én várom a legjobban azt a pillanatot.

 

–  Ezzel sokan így vannak, vélhetően Bernd Storck is.

–  A szövetségi kapitánnyal nem beszéltem még erről, a válogatottság is céljaim között van, de legfontosabb, hogy Olaszországban akarok jól teljesíteni!"

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC