nb1.hu

A kispesti csatár Ronaldóék ellen akar debütálni

Telki – A Honvéd csatára először kapott meghívót a válogatott keretbe.

 

A Bp. Honvéd támadója, Eppel Márton először kapott meghívót a magyar válogatott felnőtt keretébe. A gólkirályi cím egyik várományosa a nemzeti csapat telki edzőtáborában elmondta, hogy a hétvégi Újpest elleni vereség nagy csalódás volt, de a válogatottal töltött idő jelent némi gyógyírt a sebeire.

 

„Az edzőtábor első hete az ismerkedésről szól, de természetesen szeretném megmutatni a szövetségi kapitánynak, hogy mi tudok – kezdte Eppel Márton, aki szerint Bernd Storck tisztában van az újoncok képességeivel. – A játékunkról már sokat tud a válogatott szakmai stábja, a héten személyesen is láthatják, mire vagyunk képesek. Tudom, hogy nagyon sokat számít a következő napokban végzett munka, minden csak rajtam múlik.

 

Storck elmondta hogyan pótolná Guzmicsot és Kleinheislert – NB1.hu

Eppel Márton már korábban is kapott volna meghívót a válogatottba, de az élet közbeszólt.

 

„Sajnos legutóbb egy sérülés miatt nem tudtam itt lenni, de bízom benne, hogy ezúttal megragadom a lehetőséget, és ha a szűkítésnél bennmaradok, akkor egy rendkívül komoly csapat ellen debütálhatnék – folytatta a 25 éves támadó, aki korábban futballozott az MTK-ban, a holland NEC Nijmegennél, Pakson és Dunaújvárosban is, azonban Kispesten találta meg önmagát. – Egy támadónak nagyon fontos, hogy az edzője bízzon benne, márpedig Marco Rossitól minden bizalmat megkapom. HA éppen nem megy jól a játék, akkor sem hoz le a pályáról, mert úgy érzi, mindig bennem van a gól. Igyekszem ezt meghálálni neki” – tette hozzá Eppel Márton

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC