NB2 logó
NB3 logó
Európa-ligasorsolásFerencváros

A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

NB1.hu - 2017. június 19. hétfõ 10:12
Nyon – A Videoton és az FTC kiemelt, a Vasas nem.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfő délután a BL mellett elkészítik az Európa-liga első selejtezőköreinek sorsolását is. A magyar klubok már az 1. játéknapon bekapcsolódnak a küzdelmekbe.

 

A legutóbbi idényhez hasonlóan ezúttal is hárman próbálnak szerencsét a kisebbik nemzetközi ligában: idén a bajnoki második Videoton, a bronzérmes Vasas és a kupagyőztes Ferencváros képviselheti Magyarországot. A trióból egyedüliként az európai kupákba 16 év után visszatérő Vasas nem lesz kiemelt, így az angyalföldiek számíthatnak nevesebb ellenfelekre; kaphatják akár az izraeli Maccabi Tel Aviv, a tavaly a Vidit búcsúztató dán Midtjylland vagy a lengyel Lech Ponznan csapatát is, szerencsésebb esetben viszont észt vagy moldovai egyleteket is.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Vasárnap 10.21: Összejön nekik? 10.04: Brémában biztos, hogy nem marad! 9.46: Németországból igazolták Szombat 18.29: Hajnal Tamás még egy évig biztosan marad a zöld-fehéreknél. 17.50: Korábbi Vidi-kapus lesz Balajcza utódja. 17.10: Marco Rossi kapust igazolt. 16.37: Alapemberrel hosszabbított a Szpari.

 

A Videoton és az FTC az összesen 100 gárda közül az UEFA-együtthatók szerint készített besorolás alapján a második 50-hez tartozók közül várja ellenfelét: mások mellett kazah, walesi, lett vagy akár andorrai együttes jöhet szóba ellenfélként. Érdekesség: a mezőny hátsó traktusaiban ott van az albán Partizani Tirana is, amely tavaly a BL-ben búcsúztatta a Ferencvárost…

 

Az El új idényének első sorsolását 13 órától rendezik, az első mérkőzéseket pedig már június 29-én játszák.

Cikk hozzászólások száma: 33

Szólj hozzá Te is!
NB2
Nyíregyháza-ZTE összefoglaló - videó

Nyíregyháza-ZTE összefoglaló - videó

Nyíregyháza - A Zalaegerszeg idegenben lépett pályára.
Négy gól a Gyirmót-Békéscsabán - videó

Négy gól a Gyirmót-Békéscsabán - videó

Gyirmót - Gólgazdag meccset játszott a Békéscsaba Gyirmóton.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Fekete leves
KERINGER ZSOLT
„Rémálom”
TABELLA
1Videoton FC58
2Ferencvárosi TC56
3Újpest FC38
4DVSC37
5Budapest Honvéd37
6Paksi FC36
7Puskás Akadémia FC33
8Swietelski Haladás31
9DVTK30
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő28
11Mezőkövesd Zsóry FC28
12Vasas FC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!