nb1.hu

Zárt kapu: a Loki-drukkerek ezt üzenték a csapatnak – képek

Az olaszoknak is elküldték a jókívánságukat.

A 25. fordulót rendezik meg szombaton az NB I-ben. Hazánkban szerdán lépett életbe a veszélyhelyzet a koronavírus miatt, így a játéknap összes mérkőzését zárt kapuk mögött fogják megrendezni. A DVSC a Nagyerdei Stadionban fogadja a Zalaegerszeg csapatát. A Loki az előző fordulóban a Kisvárdát fektette két vállra (1-0), így Vitelki Zoltán együttese megszakította három vereségből álló sorozatát. A hajdúságiakra a ZTE ellen is "hatpontos" meccs vár. Amennyiben a piros-fehérek legyőzik az újoncot, nagy lépést tesznek a bennmaradás irányába.

Ugyan a szurkolók ezúttal nem tudják a helyszínen buzdítani a debreceni csapatot, ennek ellenére az ultrák meglepték a hajdúsági játékosokat. A DVSC Facebook oldalának beszámolója szerint a drukkerek két molinót helyeztek el az arénában. Az egyiken a következő felirat állt: " Az Egerszegieket meg kell verni! Lélekben veletek!"

Emellett a szimpatizánsok az olaszoknak is üzentek: Hajrá, olaszok, soha ne adjátok fel! Köztudott, hogy Itáliában óriási problémákat okoz a koronavírus, a betegség miatt a Serie A is szünetel jelenleg. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC