nb1.hu

Visszatérő a Fradihoz Gyirmótról, koronavírusos a magyar csatár, Megyeri válthat

Elköszönt a Paks klubikonja.

GYIRMÓT

"Orvosi vizsgálatokkal, terheléses felméréssel és persze edzéssel kezdtük meg a felkészülést. Végig Gyirmóton készülünk, s négy edzőmérkőzés szerepel a programban. Nyilván a keretet szeretnénk megerősíteni, mi is látjuk, hogy szükség lenne erre. Kiszemeltjeink már vannak, megegyezés még nincs, így semmi konkrétat nem tudok ezzel kapcsolatban mondani” – fogalmazott a kisalfold.hu-nak Tamási Zsolt szakmai igazgató, aki annyit azért elárult, külföldi erősítésekben gondolkodnak, mivel ebben az időszakban nagyon nehéz magyar játékost igazolni. "Valószínű, több játékostól is elköszönünk, van, akitől csak ideiglenesen, vagyis kölcsönbe adjuk. Egy távozó már szinte biztos, úgy fest, Csonka András visszatér korábbi klubjához, a Ferencvároshoz.” 
 

GENK

A hbvl.be értesülései szerint a Genk magyar támadója, Németh András pozitiv koronavírustesztet produkált.

A 19 éves tehetség emiatt hiányzott a klub edzéséről, és várja a PCR-eredményt.

AEL LIMASSOL

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Megyeri Balázs Ciprusra igazolhat. 

A goal.philenews.com értesülései szerint a magyar kapus egyre közelebb került az AEL Limassolhoz, hiszen jelenleg kevés bevethető hálóőre maradt a csapatnak. A török Göztepe alkalmazásában álló Megyeri sorsa a következő napokban dőlhet el.
 

PAKS

A III. Kerülethez igazoló Kulcsár Dávid így búcsúzott majd' tíz év után a tolnaiaktól:

"Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni a klubnál töltött hosszú időszakomra és az egész paksi családra. Ezek igazán szép évek voltak, a klubbal mindig lojálisak voltunk egymás irányába, és bíztunk egymásban, ami nekem nagyon sokat számít, így nem véletlen ez a kilenc és fél év. Imádtam és szerettem itt futballozni, felettébb jól éreztem magam a csapatnál, és rendkívül hiányozni fog az a közeg, amit a paksi öltöző adott. Pakson született meg a kisfiam, itt lett családom, de sajnos most ez így alakult. Már érett a váltás, akár a múlt nyáron, viszont ezúttal realizálódott is. Lelkileg már készültem rá, talán most könnyebb egy kicsit, de még így is nehéz a szívemnek elhagyni Paksot. Azért döntöttem így, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak. Hála Istennek az egész pályafutásom során többé-kevésbé alapembernek számítottam, nem volt ez máshogy Pakson sem, ugyanakkor az utolsó egy év nem úgy alakult, ahogy azt terveztem. Számomra mindig is a játék volt a legfontosabb, hogy minél többet a pályán legyek. Egészen biztos, visszajáró vendég leszek, amikor tehetem, és bízom benne, szeretettel fogadnak majd a klubnál vendégként is. A szurkolók folytassák úgy, ahogy eddig, álljanak ki továbbra is teljes mellszélességgel a csapat mellett. Pakson mindenki egy irányba húz, és mindenki a folyamatos fejlődésért dolgozik, így remélem, minél szebb eredményeket tartogat a jövő a klub számára."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC