nb1.hu

Tisztaságból jelesre vizsgázott a Honvéd! Kiesett a Békéscsaba!

Budapest - Nagyon szurkoltak a felcsútiak ellen a kispesti fanatikusok

„Az lenne a legszebb, ha a Vasas és a felcsútiak is kiesnének”.

 

A Bozsik-stadion bejárata előtt elmélkedett így az egyik kispesti sportbarát a kezdés előtt vagy egy órával. Ez is mutatja, mit gondoltak a Honvéd-szurkolók a kiesés elleni harc kérdéséről. A vörös-feketék nagyon nem szeretik a Vasast, de a Puskás Akadémiánál ádázabb ellenség nem nagyon van manapság Kispesten.

 

Ezt jelezte, hogy amikor az aktívan kezdődő mérkőzés elején egyszer csak gólt kiáltott a publikum egy része, akkor pontosan lehetett tudni, hogy a Vasas megszerezte a vezetést Angyalföldön a felcsútiak ellen. És szintén örültek egy páran akkor is, amikor a Békéscsaba került előnybe a Honvéd ellen.

 

 

Az ellen a Honvéd ellen, melyik ugyanolyan lelkesen, nagy becsvággyal vetette bele magát a küzdelembe, mint az életéért küzdő Békéscsaba. Picit a vendégek voltak a harapósabbak az elején, nem is volt érdemtelen, hogy előnyhöz jutottak. A hazaiak azonban nem omlottak össze hátrányban, hanem nyugodtan, de mégis tempósan támadtak tovább. Rövid idő alatt fordítottak is Baráth és Vasziljevics góljaival, mindkét találathoz kellett a viharsarki védők aszisztálása is.

 

Természetesen, ezeknek a góloknak is örültek a piros-feketék hívei (mindannyian), hiszen, a Vasas-pályán zajló eseményeknek az ismeretének a tudatában, pontosan tisztában lehettek azzal, hogy ez sem jó a PAFC-nak. Annak a PAFC-nak, amelyik gárdának a vendége lesz a Kispest az utolsó fordulóban!

 

 

Fordulás után nagyobb lett a taktikai harc, jobban zárták le egymás előtt a területet a felek, amikor védekezniük kellett. Így felértékelődtek a pontrúgások, az oldalról, középre érkező beadások és a szabadrúgások. Próbálkoztak is a felek, voltak lehetőségek (néha például már csak egy jó passz, indítás vagy pontos beadás kellett volna a ziccerhez), de az első játékrészben több volt az ordító gólhelyzet.

 

A végéig már nem változott az állása, veresége miatt kiesett a Békéscsaba. A Honvéd sportszerűségből és a játék tisztasága iránt érzett tiszteletéből jelesre vizsgázott.

Honvéd-Békéscsaba 2-1 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC