nb1.hu

„Sírtam, hogy csak a kapuba ne kelljen visszamennem”

Székesfehérvár – Kovácsik Ádámnak mára Gigi Buffon lett a példaképe.

Kovácsik Ádám, a Videoton kapusa hosszú ideje kirobbanó formában teljesít. Bernd Storck szövetségi kapitánytól is kapott már meghívót a magyar válogatott keretébe.

 

A 25 éves hálóőr a Videoton honlapjának részletesen beszélt pályafutásának kezdetéről, az Olaszországban töltött légiós időszakról, a székesfehérvári hangulatról és a kapusbabonákról.

 

„Az első néhány edzésen kapus voltam, de mivel a szüleim azt látták, hogy az edzések nagy részében csak állok a kapuban és szinte semmit nem mozgok, így pedig nem vezetem le a felesleges energiámat – ami ugye a fő célja volt annak, hogy elkezdtem edzésekre járni – megkérték az edzőmet, hogy hadd legyek mezőnyjátékos. Így is történt, középső középpályás lettem, ám túl sokat kavartam a földön, állandóan becsúsztam, volt, hogy méterekről dobtam be magam annak érdekében, hogy megszerezzem a labdát. Ráadásul hiába edzettem együtt a nálam egy évvel idősebb korosztállyal, már akkor is az egyik legmagasabb én voltam a csapatban. A kegyelemdöfés azonban az volt számomra, hogy a kapusunk nem mert sosem elvetődni, így egy idő után az edzőnk visszaállított engem a kapuba, én pedig – ha hiszed, ha nem – sírtam, hogy csak a kapuba ne kelljen visszamennem. Ez azonban nem igazán hatotta meg az edzőt, úgyhogy nem volt mit tennem, újra kapus lettem, és ahogy a mezőnyben is, úgy a kapuban is állandóan dobáltam magam, hogy megszerezzem a labdát, és egy idő után teljesen beleszerettem ebbe a posztba.”

 

A teljes interjú a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC