nb1.hu

PFLA-KTE: Véber mellett a Playstation és a mentorkodás szellemisége is jelen volt

A Kecskemét tovább írja a csodáját (megérdemelten győzött Felcsúton 3-0-ra), ami most már biztos, hogy legendává nemesedik. Végezzen akárhányadik helyen is a bajnokságban. Az NB I-be újoncként jutottak fel a lila-fehérek, ahol szintén újoncként másodikok. A hazaiaknál viszont mintha megtört volna valami.

AZ AGGÓDÁS

Az egyik legszentebb ünnepről, a Húsvétról sokaknak a locsolás is az eszükbe jut, mint ahogyan nekem is. Úgy látszik az anyatermészet is így van vele, mert alaposan ment az öntözés, miközben Budapestről Felcsútra autóztunk.

Mielőtt bekanyarodtunk volna Felcsútra, dugóba kerültünk egy a nyálkás útburkolatnak köszönhető baleset miatt. Két dologra gondoltam, amikor észrevettük a bajt. Az egyik, ami a legtermészetesebb, hogy remélhetőleg az anyagi károkon kívül egyáltalán nem történ személyi sérülés. A másik, ami számomra ugyanilyen fontos, hogy nem egy adott futballmeccsre tartó szurkolók részesei a bajnak.

BEFELÉ, MAJD KIFELÉ

Amikor odagurultunk a létesítmény bejáratához, kedves biztonsági őrök fogadták az NB1.hu országjáró küldöttségét.

A kedvenc parkolóhelyünk ugyan most foglalt volt, de ettől még lelkesen indultunk el a főépület irányába. Imikével ugyanis arról beszélgettünk, hogy szerda óta nem voltunk meccsen (akkor a Budafok-Vasason jártunk), ezért éppen itt az ideje, hogy a világ legfontosabb és legszerethetőbb bajnokságának egy újabb felvonását éljük át a helyszínen.

Az egyáltalán nem lepett meg, hogy az akkreditáció átvétele után – szokásomhoz híven – kétszer is eltévedtem, mire beértünk a sajtóterembe. Az viszont igen, hogy a meccs utáni sajtótájékoztató végeztével, életemben először, ezt kifelé menet is sikerült prezentálnom.

Ameddig az utóbbi kalandom bekövetkezett, láttunk egy remekül, szívből futballozó Kecskemétet, illetve részt vettünk két olyan sajtótájékoztatón, mely maradandó nyilatkozatokat tartogatott.

A MECCS

Magáról a találkozóról már részletesen beszámoltunk, így ebben a dolgozatban már csak egy-két véleményt kívánok rögzíteni.

Abban egészen biztos vagyok, hogy Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője most sem azt kérte a kezdés előtt a játékosaitól (mint ahogyan a ZTE elleni, keddi kupafiaskó alkalmával sem), hogy ha az első perc(ek)ben ordító ziccerbe kerülnek, akkor azt mindenképpen hagyják ki.

Abban is egészen biztos vagyok, hogy ő és Szabó István, a KTE mestere (és minden edző a világon) azt sulykolja a játékosaiba, hogy az első helyzetüket (és az összes többit) váltsák gólra. Amit a hazaiak kihagytak, azt a vendégek egyből értékesítették.

És ez volt a döntő faktor a mérkőzésen. Innentől kezdve a Kecskemét szárnyalt, igazi csapatként funkcionált. A helyszínen ázva lehetett érezni, hogy a hazaiak akkor sem szereznek gólt, ha reggelig tart a találkozó.

Szabó István, aki a napokban erősítette meg, hogy továbbra is a Kecskemét vezetőedzője kíván lenni a megkeresései ellenére is, végig együtt élt a játékkal, akárcsak mindenki, aki a kispadjukon foglalt helyet.

A hazaiaknál viszont más volt a helyzet.

Arra tudtam gondolni, hogy Hornyáknak a bajnokság végén lejár a szerződése és lehet, hogy még nem egyeztettek vele a folytatásról. Még akkor sem, ha az elmaradt kupadöntőbeli részvétel és a szombati zakó ellenére még mindig reális esélyük van a felcsútiaknak arra, hogy kijussanak a nemzetközi porondra.

VÉBER GYURI

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, a megszokottaktól eltérően, ezúttal a hazaiak mestere, Hornyák Zsolt érkezett elsőként. Hornyák arról beszélt, hogy a legnagyobb gond az volt, hogy frusztrációt érzett a játékosain.

A szakember kiemelte, hogy még bőven érződött a játékosain a keddi kupameccs, amit lehet, hogy soha, sehol nem látott öngóllal buktak el Zalaegerszegen. Azt mondta, hogy azt a jelenetet szerinte még a PlayStation játékon sem lehetne beállítani.

Hornyák a kérdésemre válaszolva Véber György legendás nyilatkozatát elevenítette fel. Hornyák is arra hívta fel a figyelmünket, hogy néha megkérdezhetnénk a játékosokat is arról, mi történik a pályán. A szakmám védelmében jelezném: nem a sajtómunkatársakon múlik, hogy vannak esetek, amikor ez sajnos nem történhet meg.

Hornyák viszont igazat adott nekem abban, hogy lehet, a koncentráció hiánya volt a legnagyobb gondjuk kedden és szombaton is.

NEM CSAK SIMA EDZŐ

Szabó István nyugodtan és higgadtan értékelt a szokásához híven. Mint mondta, döntő tényezőnek bizonyult az is, hogy direkt felkészültek arra, hogy a sok utazás és a keddi kupameccsük miatt fáradtabbak lehetnek a hazaiak játékosai.

Szabó őszintén elmondta, hogy megérdemelten győztek (igaza volt), de a játékosai harci szelleméről nem beszélt, ezért rákérdeztem, honnan van ez meg bennük még mindig, amikor a legtöbb csapatnál meg ennek a hiánya a legfőbb probléma. A videó pont innen indul.

Szabó azzal kezdte, hogy az ő mentalitása mindig is ilyen volt. Hozzátette, hogy próbálnak olyan játékosokat Kecskemétre igazolni, ami nagyon nagy háttérmunka. A cél, hogy jó játékosok legyenek. Viszont lehet néha gyengébben játszani, de a hozzáállásnak száz százalékosnak kell lennie. Ez szombaton is látható volt rajtuk – tette hozzá jogosan.

Szabó szerint a lényeg, hogy nem szabad rágódni a vereségek után. Mint mondta, a legutóbbi fordulóban otthon kaptak ki 1 év után a Mezőkövesdtől, de a játékuk akkor is jó volt. A lefújás után viszont lógó fejű játékosokat látott, akiknek azt mondta, csak az előre irányába szabad dolgozniuk.

A legfontosabb része az volt a mondanivalójának, hogy nem történt bántás a vereség miatt, ezt a bánásmódot magukénak érzik a játékosok, akik ezért cserébe újra bizonyítottak.

Szabó István, a két éve legjobb formában lévő magyar edző a bizonyíték rá Bognár Györggyel egyetemben, hogy az edzőnek apának és pedagógusnak is lennie kell.

Mert egy normális (férfi)ember a szüleire és a tanáraira is az élete végéig mentorokként tekint!

EMLÉKEZTETŐ

OTP Bank Liga, 26. forduló:
Puskás Akadémia-KTE 0-3

Felcsút, 1810 néző

gólszerzők

Horváth K. (6., 55.), Szalai (50.)

sárga lap

Posztobányi (82.), Van Nieff (83.), illetve Szalai (36.)

Puskás Akadémia

Tóth B. – Mezgrani, Golla, Batik, Ormonde-Ottewill (Bartolec, a szünetben) – Plsek (Komáromi, 56.), Favorov (Corbu, 56.) – Szolnoki (Van Nieff, 66.), Levi, Gruber (Posztobányi, 66.) – Puljic

Kecskemét

Varga B. – Szabó, Vágó (Bodor, 86.), Belényesi – Nagy K. (Katona M., 76.), Szalai, Szuhodovszki, Banó-Szabó (Katona B., 67.), Zeke – Horváth K. (Meszhi, 76.), Tóth (Májer, 68.)

 

DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC