nb1.hu

Paulo Vinícius: Fokozatosan lettünk egyre jobbak

Székesfehérvár – Új csapattársait dicsérte a Videoton brazil védője.

A Videoton FC hivatalos honlapja Paulo Viníciust, az együttes brazil védőjét kérdezte az őszi szezonról és a karácsonyi szünetről. A légiós elárulta, elégedett csapata és saját teljesítményével is, a karácsonyt pedig ezúttal nem hazájában töltötte.
 
„Az őszi szezonunk az építkezésről szólt, mérkőzésről mérkőzésre haladtunk előre az utunkon, és az, hogy az első helyen tölthetjük a téli szünetet, bizonyítja azt, hogy jó úton járunk. Az új játékosok nagyon gyorsan beilleszkedtek a csapatba, ráadásul mindannyian kiváló minőséget képviselnek, ezt bizonyítják a góljaik és gólpasszaik is.”
 
„Számomra külön örömet jelent, hogy majdnem minden mérkőzésen pályára léphettem, sem eltiltás, sem sérülés miatt nem kellett kimaradnom a csapatból. Bízom benne, hogy tavasszal is hasonlóan sok lehetőséget kapok majd, én pedig ezzel igyekszem élni, és segíteni a csapatot abban, hogy minél jobb eredményt érjünk el 2017-ben is.”
 
„Ezúttal a téli szünetben nem utaztam haza Brazíliába, hanem az USA-ban kapcsolódtunk ki a családommal. Számomra nagyon fontos a család, és ilyenkor, amikor van két-három hét szünetünk, minden időmet velük töltöm, számomra ez jelenti a teljes testi- és lelki felüdülést. Fontos is, hogy mindenki feltöltődve érkezzen majd vissza a felkészülésre, hiszen biztos, hogy nagyon kemény alapozás következik, tavasszal pedig úgy érzem, nagyon nagy harc vár ránk azért, hogy elérjük a célunkat, vagyis, hogy megnyerjük a bajnokságot” – nyilatkozta Paulo Vinícius a vidi.hu-nak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC