nb1.hu

PAFC: A cseh kupagyőztes ellen is a jó mentalitás volt a kifizetődő

Ausztria – A hajrában érkező fiatalok okoztak némi zavart.

Győzelemmel zárta ausztriai edzőtáborát a Puskás Akadémia, a cseh kupagyőztest múlta felül az utolsó mérkőzésén. Az értékes siker után így nyilatkozott a PAFC vezetőedzője, Szijjártó István:

 

„Utolsó mérkőzésünkön is ugyanazt a jó mentalitású felfogást mutatták a fiúk, amit az eddigi edzőmeccseken. Annak ellenére, hogy a mostani volt a legnehezebb ellenfél. Nem találtuk a játék ritmusát az első húsz percben, utána viszont fokozatosan feljavultunk, többet vállaltunk és kockáztattunk. A második félidőben a rutinos középpályás sorunk által nagyot változott a játék képe, szorosabban és jobban védekeztünk, együtt volt a csapat. Hiába pörgette fel a játékot a cseh ellenfél, kontráink rendre veszélyesnek bizonyultak. Az utolsó tizenöt percben bejöttek a fiatalok is, ekkor volt némi zavar, de ezt is kellően le tudtuk reagálni, így egy szép győzelemmel fejezhettük be a tíz napos túránkat – mondta a tréner a puskasakademia.hu-nak.

 

Felkészülési mérkőzés:

 

Puskás Akadémia FC–FK Mladá Boleslav 2–1 (0–0)

Makrai (50.), Gajdos (58., büntetőből), ill. Prikryl (87.)

PAFC: Pogacsics – Heffler, Tar (Fényes, 63.), Spandler (Tóth B., 78.), Forró (Nagy Zs., 45.) – Zsidai (Lipcsei, 82.), Márkvárt (Óvári, 72.), Sándor (Szabó B., 63.) – Molnár (Polonkai, 45.), Gajdos, Makrai (Péter B. 88.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC