nb1.hu

Pacsi Bálintot fontos posztra nevezték ki

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A BUDAFOK BEJELENTÉSE:
 
"A Magyar Labdarúgó Szövetség – a független nemzetközi szakmai auditáló cég, a Double Pass objektív visszajelzései alapján – kiválasztotta azokat az utánpótlásműhelyeket, amelyek területi alapon segítik elő a legtehetségesebb fiatalok kiválasztását és fejlődését.
 
Ez alapján klubunk utánpótlása B-szintű tehetségközponttá vált, ami a kiemelt akadémiákat követő második kategóriának számít.
 
A Budafoki LC elnöksége elfogadta a BMTE javaslatát, amelynek értelmében a tehetségközpont vezetője Pacsi Bálint utánpótlás szakmai igazgató lesz.
 
Lényeges változás, hogy a 6 és 14 év közötti korosztályoknál július 1-jétől főállású edzők dolgoznak, akik a belső továbbképzéseken túl az MLSZ workshopjain is fejlesztik szaktudásukat. 12 éves kortól a budafoki játékosok országos és regionális bajnokságokban szerepelnek majd.
 
A fejlesztés részeként az edzőpályán kamerarendszer épül ki, amely rögzíti az utánpótlás csapatok edzéseit és mérkőzéseit a későbbi elemzések céljából. Az adatbázis informatikai hátterét a szövetség biztosítja. Ezen keresztül történik többek között az edzés- és meccsadatok rögzítése, a gyakorlattár kialakítása, a játékosok fejlődésének követése, a mérési adatok tárolása, továbbá a játékosok edzéslátogatásának vagy esetleges sérüléseinek regisztrálása is.
 
“A cél az, hogy a budafoki futball több mint 100 éves hagyományaira támaszkodva a dél-budai régió utánpótlás központjává váljunk és értéket teremtsünk a BMTE, valamint az egész magyar labdarúgás számára” – mondta Pacsi Bálint.
 
A programnak megfelelő kompetenciákkal rendelkező edzők felvétele jelenleg is tart, érdeklődni a Budafoki LC elnökénél, Markovics Józsefnél, a markovicsjozsef66@t-online.hu e-mail címen lehet."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC