nb1.hu

Orosz Pál elárulta: lesz változás télen a Ferencváros keretében

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója azt mondta, több szempontból is nagyon fontos meccs volt a csütörtöki, Fiorentina elleni a Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában, s az 1-1-es döntetlen és a továbbjutás után megkönnyebbülést éreztek – jelezte az MTI.

A Ferencváros első magyar csapatként zárt egy csoportkört veretlenül az európai porondon, Orosz Pál szerint ez nagy fegyvertény. Hangsúlyozta: a nyáron kezdődött nemzetközi sorozatban 12 mérkőzésen mindössze egyszer kapott ki a csapat, a csoportban pedig egyszer sem, ráadásul a Fiorentina és Genk ellen egyszer sem játszottak hátrányban.

„Ez egy nagyon nehéz csoport volt. Azt merem mondani, hogy Európa-liga szintű, s abból sem egy gyengébb. A Fiorentina és a Genk sokszoros költségvetésből tud dolgozni, mint mi. Nagyon fontos volt, hogy jól szerepeljünk, nemcsak azért, hogy megfelelően tudjuk képviselni a magyar klublabdarúgást, hanem magunk miatt is. Most már büszkén mondhatom, hogy a sorsolásoknál nincs az, hogy örülnének, hogy a Ferencvárost kapják ellenfélnek” – mondta Orosz Pál.

Az FTC két egymást követő évben szerepelhet tavasszal is a nemzetközi porondon, a vezérigazgató szerint ez nagyon sokat lendít az egyesület megítélésén.

„Másképp tekintenek ránk, másképp szólnak hozzánk, másképp viselkednek velünk” – mondta Orosz Pál, felidézve, hogy amikor 2010-ben elkezdték felépíteni a csapatot, nagyon mélyen voltak, financiálisan és sportszakmailag is nagy utat jártak be.

„Eljutottunk ide, és nem szeretnénk itt megállni” – jelentette ki.

Az FTC a hétfői, nyoni sorsoláson az Európa-liga harmadik helyezettjei közül kap majd ellenfelet a tavaszi folytatásra, a párharc tétje a 16 közé jutás lesz. A lehetséges riválisok: az izraeli Makkabi Haifa, a norvég Molde, a svájci Servette, a belga Union SG, az osztrák Sturm Graz, a spanyol Real Betis, a holland Ajax és a görög Olimpiakosz.

„Nincs ideális ellenfél, de az FTC sem az a többieknek” – fogalmazott a sportvezető, emlékeztetve arra, hogy a múltban már többször is sikerült áthidalniuk a financiális különbségeket. Most is alaposan fel kell majd készülni „és a pályán nem szabad azzal foglalkozni, hogy a riválist hogy hívják”.

Orosz Pál szerint nehéz megmondani, hogy meddig juthat el az együttes a Konferencia-ligában, ez függ az ellenféltől és attól is, hogy a sérültek hogyan tudnak visszatérni. Az azonban tény – mondta -, hogy a csoportban kétszer is döntetlent játszottak az idei döntős Fiorentinával.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a Fradi 12 nemzetközi meccsel többet játszott, mint hazai riválisai, azaz intenzív időszak van a csapat mögött, ez igénybe vette a játékosokat fizikailag és mentálisan is, talán ennek is tudható be, hogy az OTP Bank Ligában a közelmúltban voltak nehezebb mérkőzéseik.

A tavaszi folytatással kapcsolatban Orosz Pál idézte Kubatov Gábor klubelnököt, miszerint „az FTC mindig mindent meg akar nyerni”, fontos a bajnokság és a Kl is.

„A Konferencia-liga egy csodálatos utazás, egy nagy kaland minden játékos számára” – mondta, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi porond jó lehetőség lehet a futballisták és a klub számára is a jövőbeli ajánlatok kapcsán.

Az esetleges téli átigazolásokkal kapcsolatban Orosz Pál azt mondta, lesz változás, de nem lesz akkora a mozgás, mint korábban. Ahogy fogalmazott: a játékosok nagy leterheltsége miatt, az esetleges sérülések megoldására gondoskodni kell a megfelelő pótlásokról, s ezért mindent meg is tesznek majd.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC