nb1.hu

Nebojsa Vignjevic: Nagyon szeretnék segíteni az Újpestnek

Nem gondolta, hogy ilyen hamar visszatér az NB I-be.

Elsőként az NB1.hu jelezte, hogy a távozó Milos Kruscic helyét a visszatérő Nebojsa Vignjevic veszi át az Újpest kispadját. A szerb tréner csütörtökön már meg is tartotta első edzését a tabella 10. helyén álló együttesnél. Vignjevic nagy lelkesedéssel vágott bele a munkába és izgatottan várja a mérkőzéseket.

 

“Először egy kicsit meg voltam illetődve a megkeresést követően, de mostanra átvette a helyét az izgalom. Nagyon szeretnék segíteni a csapatnak és szeretném átérezni ugyanazt az atmoszférát, amelyet korábban, amikor először voltam vezetőedző” – mesélt érzéseiről a Nemzeti Sporthíradóban a lila-fehérek régi-új vezetőedzője. 

 

Váratlanul érte a IV. kerületiek megkeresése, de nem hezitált, egyből igent mondott.

 

“Nem számítottam a megkeresésre, de nagyon szép emlékeket őrzök Újpestről, és nagy öröm újra Magyarországon dolgozni, hiszen edzői pályafutásom legszebb időszakát itt töltöttem. A kupagyőzelem az egyik legkiemelkedőbb pillanata volt a pályafutásomnak” – mondta Vignjevic, aki hozzátette, hogy jó kapcsolatot ápol Kruscical, aki felajánlotta, hogy ha bármi segítségre lenne szüksége, akkor rendelkezésre áll. 

 

A válogatott szünetet követően az Újpest hazai pályán fogadja a Zalaegerszeget.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC