nb1.hu

NB III-as bajnoki címmel válhat teljessé az aranykollekció – interjú a 22-szeres magyar válogatott balhátvéddel

Korhut Mihály felejthetetlen élményekkel gazdagodott Izraelben.

Korhut Mihály korábban a DVSC játékosaként sikert sikerre halmozott, jelenleg pedig a másik debreceni együttes, a DEAC húzóembere. A 35. születésnapját decemberben ünneplő labdarúgó az NB1.hu-nak beszélt a 2016-os Európa-bajnokságról, valamint a külföldi élményeit is felelevenítette.

Tavaly nyáron sokakat megleptél azzal, hogy a DEAC ajánlatára bólintottál rá. Miért döntöttél így?

Élvonalbeli és másodosztályú csapatok egyaránt megkerestek, ám a klubváltás előtt néhány hónappal megszületett a kislányunk, Milla, így már nem igazán akartunk elköltözni Debrecenből. A DEAC vezetői felvették velem a kapcsolatot, és vázolták az elképzeléseket, amelyek egyből elnyerték a tetszésemet. Az is befolyásolt, hogy itt belekóstolhatok majd az edzősködésbe, a tervek szerint gyerekekkel foglalkozhatok. Jelenleg C-licencem van, de tervezem a B és az A megszerzését, sőt, a pro-licenc ugyancsak ott szerepel a céljaim között. Sok olyan edzővel beszélgettem, aki korábban játékos volt, és kiderült, hogy a két műfaj teljesen különbözik, vagyis az alapoktól kell kezdenem az építkezést.

Az előző fordulóban góllal vetted ki a részed a Gyöngyös elleni 3-1-es győzelemből, ezzel pedig a harmadik helyen álltok az NB III Északkeleti csoportjában.

A felkészülésünk jól sikerült, három edzőmeccset játszottunk, mindegyiket megnyertük. Az első fordulóban a megye I-ből feljutott Salgótarjánnal csak ikszeltünk, ezen kicsit meghökkentünk.  Aztán a Hatvan elleni vereség jött, ami még nagyobb ütés volt. Szerencsére a gyengébb rajt után felálltunk, ezt jelzi, hogy azóta veretlenek vagyunk. Közhelyesen hangozhat, de nagyon előre nem tekintünk, mindig csak a következő feladatra összpontosítunk. A keretünket figyelve az első három hely valamelyikére oda kellene érni. Ha ez összejön, akkor pedig minél előrébb szeretnénk zárni. Az NB I-ben és az NB II-ben már szereztem aranyérmet a DVSC-vel, jó lenne, ha teljessé válna a kollekció egy harmadosztályú bajnoki címmel.

deac.hu/Derencsényi István

A nyáron Sándor Tamást Urbin Péter váltotta a kispadon. Az edzőcsere mekkora változásokat hozott?

Sándor Tamásnál 3-4-3-as szisztémában futballoztunk, míg Urbin Péter a 4-2-3-1-es felállást preferálja. Gyakorolni kellett az alapozás során ezt a játékrendszert, mert sokan korábban nem szerepeltek ilyenben. Petinek ezt megelőzően még nem volt felnőttcsapata, emiatt kicsit új még neki ez a szituáció, ám szerintem jó úton járunk.

A Magyar Kupában két kört sikerrel vetettek, a harmadik fordulóban pedig az NB II-es Kozármislenyt fogadjátok.

Szeretnénk minél messzebb jutni a sorozatban. A kozármislenyiek kiválóan szerepelnek eddig a bajnokságban, a keretükben bőven akadnak olyan játékosok, akik élvonalbeli rutinnal rendelkeznek. Van esély arra, hogy megnehezítsük a dolgukat. Örülnék, ha még legalább egy párharcot megnyernénk idén a kupában.

A DVSC-vel itthon mindent megszereztél: három-három bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhettél, emellett a Ligakupát, valamint a Szuperkupát is elhódítottad, sőt, tagja voltál annak a gárdának, amely 2021-ben megnyerte a másodosztályt.

Csak szép emlékeim vannak a Lokiban eltöltött időszakról. Végigjártam a ranglétrát, majd 2011-ben több játéklehetőséget akartam kapni, ezért azt kértem Szima Gábortól, hogy adjanak kölcsön, így kerültem Kaposvárra. A Rákócziban fél évet töltöttem, majd Kondás Elemér visszahívott a Lokihoz. Amiatt van némi hiányérzetem, hogy egyik nemzetközi kupa csoportkörében sem szerepelhettem a csapattal.

Jelenleg a Loki vezeti az NB I-et. Összejöhet a bajnoki cím egykori gárdádnak?

A Ferencvárost nehéz megszorítani, ugyanis stabil anyagi háttere van, amivel nem igazán lehet harcba szállni. A DVSC ebben a szezonban felveheti a versenyt a Ferencvárossal, de nem hiszem, hogy megelőzi. Egyébként Szrdjan Blagojevics remek munkát végez, ez érződik a csapaton. Örömteli, hogy egyre több szurkoló megy ki a meccsekre. Azt tapasztalom, hogy amióta tulajdonosváltás történt, szinte csak külföldi játékosokat igazol a klub, ez picit fájó pont nekem.

A magyar válogatottban huszonkét alkalommal bizonyíthattál. Hogyan tudnád összefoglalni a nemzeti együttesnél gyűjtött élményeket?

Annak ellenére, hogy akadtak olyan találkozók, amelyek nem igazán nyerték el a szurkolók tetszését, elég csak a luxemburgi vereséget szóba hozni, jó szívvel gondolok vissza erre az időszakra.  Pintér Attila volt a szövetségi kapitány, amikor debütálhattam a nemzeti együttesben. Külön öröm, hogy az első meccsen Debrecenben léptünk pályára a dánok ellen. A válogatottban az egész országot képviseled, ami felelősség, de egyben jó érzés is.

Ott lehettél a 2016-os Európa-bajnokságon, amelyen a csoportkört az első pozícióban zártatok öt ponttal, végül a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

Három jó meccs reményében vágtunk neki a tornának. Nem szerettük volna, ha azt látják a nézők, hogy csak bekkelünk. Az osztrákok legyőzése nagy önbizalmat adott, az izlandiakkal vívott mérkőzés végeredménye 1-1 lett, de sokkal jobbak futballoztunk. Akkoriban a balhátvéd poszton Kádár Tamás volt az első számú opció.  Reménykedtem, hogy legalább egy meccsen játéklehetőséget kapok, szerencsére ez a portugálokkal vívott meccsen összejött (a fordulatos találkozó 3-3-as remivel zárult – a szerk.). Kis túlzással ezen az összecsapáson minden sikerült nekünk. A belgák elleni 4-0-s vereség miatt nem maradt bennünk tüske, hiszen jóval többet nyújtottunk annál, amit elvártak tőlünk.  Nagyon sokan buzdítottak minket a helyszínen, ebből rengeteg erőt meríthettünk, gyakorlatilag úgy érezhettük magunkat, mintha hazai rendezésű Eb-n szerepeltünk volna. A szurkolótáborunk a tizenkettedik játékosunk volt.

 

Laszlo Szirtesi/Getty Images

Az Eb-t követően új fejezet kezdődött a karrieredben, hiszen az izraeli Hapoel Beer Shevához szerződtél, amellyel két bajnoki elsőséget ünnepelhettél.

Az átigazolási periódus végén jött ez a lehetőség, akkor a Beer-Sheva csak egy hajszállal maradt le a BL-ről. Mielőtt igent mondtam, beszélgettem Sándor Tamással, Pisont Istvánnal és Sallói Istvánnal, mivel ők játszottak korábban Izraelben. A Beer Sheva szurkolóiról csak pozitívumokat lehet mondani. Minden játékosnak írtak egy rövidebb dalt, amit a bemelegítés alatt elénekeltek, a futballistáknak pedig ezért cserébe meg kellett tapsolniuk a drukkereket. Két kedves izraeli sztorit gyakran felelevenítek. Egyszer a boltba laktózmentes tejet akartam venni, egy vásárló kérdezte meg az eladótól, hogy lehet-e kapni, de nem volt ott. Miután hazaértem csengetett valaki, és eléggé meglepődtem, mivel a vásárló hozott nekem laktózmentes tejet ingyen. Miután az Európa-liga csoportkörében legyőztük az Internazionale csapatát, a kedvenc éttermünkben kívántam asztalt foglalni, de a tulajdonos azt mondta, hogy nincs erre szükség, ugyanis biztos lesz hely. Amikor a feleségemmel beléptünk az étterembe, mindenki elkezdett tapsolni. Először azt hittük, hogy valami filmsztár jöhetett, de később kiderült, hogy az Inter legyőzése miatt engem ünnepelnek.

Izrael után Görögországba vezetett az utad, ahol az Árisz együttesét erősítetted. Ott hogy érezted magad?

Különös volt, mivel Izraelben azt álmodtam, hogy másnap fel fog hívni a menedzserem, aki görög lehetőséget ajánl majd. Láss csodát, egy nappal később valóban jött a hívás…  Nyitott voltam a váltásra, a klubvezetők hamar elküldték a szerződésajánlatot. Thesszaloniki városában a PAOK-Arisz olyan, mint itthon a Fradi-Újpest. Akadnak a településnek olyan részei, ahol a PAOK fanatikusai vannak többségben, míg más területeket az Arisz-drukkerek „uralják”. Volt egy kávézó, amit eléggé megszerettünk a feleségemmel.  Ennek a tulajdonosa PAOK-szurkoló volt, ő azt mondta, hogy szívesen látna szeretett csapatában, ami óriási elismerésnek számított.

Végezetül kicsit térjünk még vissza a válogatotthoz. Ha minden jól megy, jövőre zsinórban harmadik alkalommal szerepelhet a kontinensviadalon Magyarország. Mekkora esélyt látsz a kvalifikációra?

Az eredmények Marco Rossit igazolják, remekül összerakta ezt a válogatottat, amit alátámasztanak a bravúrok. Sajnos a világbajnokságra nem jött össze a kijutás, de az Eb-re reális esély van. Úgy érzem, hogy a 2016-os Európa-bajnokság óriási lökést adott az egész honi futballnak. Jó lenne, ha a közeljövőben egy vb-n is rajthoz állhatnánk, ami nekem sajnos nem jött össze.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC