nb1.hu

Mit mondott a DVTK-edző a triplázónak? Horváth és a Kispest 2 legjobbja – edzői értékelések szombatról

Boér büszke, Oenning csalódott, Rebrov elmondta a lényeget.

Szombaton három meccset rendeztek az NB I-ben. A ZTE az Újpest legyőzésével szakította meg a rossz sorozatát. A kiesés elől menekülő DVTK a MOL Fehérvár otthonában szerzett nagyon értékes három pontot. Horváth Ferenc debütálása 1-0-s vereséggel zárult a Fradi otthonában. Íme a vezetőedzők értékelései.

ZTE-Újpest 3-0

Boér Gábor: "Úgy érzem, hogy a látottak alapján teljesen megérdemelten nyertünk. A srácok abszolút átérezték a mérkőzésnek a fontosságát, mentálisan és szervezettségben is jó teljesítményt nyújtottunk. Nagyon mélyen voltunk, nagyon kellett már egy sikerélmény, pont azért, mert az elmúlt időszakban is voltak jó periódusaink, illetve mérkőzéseink és mégse tudtunk nyerni. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, remélem ez erőt ad a folytatásra és kihozza belőlük a maximumot." (ztefc.hu)

Michael Oenning: "Csalódottak vagyunk a mai mérkőzést követően. Nem csak azért, mert elvesztettük a találkozót, hanem ahogyan elvesztettük. Nagyon sok hibát vétettünk, az ellenfelünk pedig nagyon bátran játszott, bátran belementek a párharcokba, úgyhogy ennek az lett az eredménye, hogy nem tudtuk felvenni velük a ritmust és elvesztettük a mai összecsapást." (ztefc.hu)

ZTE-Újpest: tényleg tudták a zalaegerszegiek – NB1.hu

 

MOL Fehérvár-DVTK 1-3

Szalai Tamás: "Jól kezdtük a mérkőzést, jött a gól is, amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani az első félidőben. Amikor ellenfelünk változtatott, arra is reagáltunk, nem éreztem, hogy a szünet után gond lehet. A 60. percben nagyon gyorsan kaptunk két gólt, a Diósgyőr teljesen visszaállt, onnantól nehéz dolgunk volt. Sok hibával játszottunk, lassan járattuk a labdát, inkább csak rohantunk az eredmény után. Hozzáteszem, a diósgyőri egyenlítés előtt hatalmas ziccert hagytunk ki. Ha berúgjuk, 2-0, lezártuk volna a meccset. Ehelyett fordított a DVTK. Sajnos ilyen periódusban vagyunk, akartak a srácok, de a helyzeteinket nem használtuk ki. A meccsek fordulópontjaiból folyamatosan rosszul jövünk ki sajnos. Szerdán kupameccs az FTC otthonában, össze kell szednünk magunkat, előbb-utóbb meg kell, hogy forduljon ez a széria." (molfehervarfc.hu)

Zoran Zekic: "Köszönöm szépen a mai győzelmet a játékosoknak, igazi csapatot alkottak, ez volt a siker kulcsa. Ezt várom tőlük minden mérkőzésen. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat azzal, hogy korán hátrányba kerültünk, de utána talpra álltunk, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Az első félidő közepén Hegedűs egy sorral előrébb lépett, mert a középpálya közepén nem voltunk kellőképpen kompaktak. A félidőben azt mondtam a csapatnak, hogy ez az eddigi legjobb meccsünk, és azt kértem tőlük, hogy támadásban gyorsan járassák a labdát, a széleken a kettő az egy elleni szituációkat alakítsanak ki, és végül ez vezetett eredményre. A cserék új erőt vittek a játékba. Gheorghe Grozavtól egészen kiváló dolgokat láttam az edzéseken, és amikor a hét során beszélgettem vele, mindig feltettem neki a kérdést, miért nem mutatja meg a tudását a meccseken is. Istennek hála, ma rengeteget profitált a csapat a képességeiből. Ma nem csak három pontot szereztük, hanem védekezésben és támadásban is jól játszott a csapat, amiből erőt lehet meríteni a folytatásra. Így kell támadni, és helyzeteket kialakítani a folytatásban is. De kedden már másik mérkőzés következik, pénteken pedig ismét bajnokit játszunk, nincs idő hátradőlni." (dvtk.eu)

MOL Fehérvár-DVTK: hőssé vált a csereember! – NB1.hu

 

Ferencváros-Honvéd 1-0

Rebrov: "Nagyon elégedett vagyok a játékosok teljesítményével a gólig, maximálisan motiváltak voltak. Dibusznak a második félidőben többször kellett védenie. Nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, amely ennyire kompaktan védekezik. Fontos három pontot szereztünk, és készülünk a következő mérkőzésekre. Nagyon fontos a kupa, hiszen az előző két évben nem jutottunk el a döntőig. Az emberek mindig azt emelik ki, aki a gólokat szerzi, de Dibusz is sokat tett hozzá ehhez a győzelemhez. A Mezőkövesd elleni döntetlent sikerült helyre tenni."

Szerdán a MOL Fehérvárral játszik a Fradi a Magyar Kupában. Az nb1.hu azt kérdezte az ukrán szakembertől, hogy az eddigi Vidi elleni meccsekből ki lehet-e indulni? 

Rebrov: "Teljesen más lesz mint az eddigiek, hiszen ez egy kupameccs lesz, amelyen a vesztes kiesik. Ki fogjuk elemezni a Vidi játékát. Fontos, hogy hazai pályán játszhatunk."

Horváth Ferenc: "Két ellentétes félidő volt, az első nem sikerült valami jól, de a második már igen. Ahhoz, hogy legyőzd a Fradit három dolognak kell teljesülnie: a Fradinak nagyon rossz napja legyen, neked nagyon jó, emellett szerencse is kell. Nagyon sok elveszített meccs után a futball kegyeiért meg kell küzdeni, menni kell és csinálni. Nem gondoltam, hogy egy varázsütésre megváltoznak a dolgok, de láttam biztató változást. Úgy éreztem végig, hogy rúgunk egy gólt. Megérdemeltünk volna egy pontot. A játékot biztatónak gondolom. Nagyon jó iramú találkozó volt, és ebben az iramban nem maradtunk le. Ha másik csapattal találkozunk, valószínűleg győztesen debütáltam volna. Jól dolgoztak a srácok, amire büszke vagyok. 

Lovric és Nagy Gergő is visszakerült a csapatba. Az nb1.hu róluk kérdezte a kispestiek edzőjét. 

Horváth Ferenc: "Nagyon szerettem volna Gerit több csapatomhoz leigazolni, neki bőven az NB I-ben van a helye. Az első intézkedésem az volt, hogy visszaállítottam őt a csapatba. A Lovric pedig Lovric, ő biztos pontja a csapatnak. 

Fradi-Kispest: az ügyvezető alelnök örök igazsága – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC