nb1.hu

Menedzsere árulta el, mikor térhet vissza Szoboszlai

Miközben nagy "győzelmet" aratott.

A téli átigazolási szezon hétfői befejezésével a Reuters hírügynökség elkészítette a legfontosabb változások listáját, ez alapján Szoboszlai Dominik lett a német labdarúgó-bajnokság legdrágább téli igazolása – jelezte az MTI.

A 20 esztendős válogatott középpályásért a legutóbbi szezonban Bajnokok Ligája-elődöntős RB Leipzig 20 millió eurót fizetett a Red Bull Salzburgnak, ezzel Szoboszlai minden idők legdrágább magyar futballistája lett, és ezen a télen Németországban sem adtak többet egyetlen játékosért sem. A másodikhoz képest Szoboszlai szinte dupla annyiba került, ugyanis Jeremie Frimpong 11 millió euróért érkezett a Celtictől a Bayer Leverkusenhez, míg a harmadik helyen Kouadio Koné zárt, őt a Borussia Mönchengladbach 9 millió euróért szerezte meg a Toulouse-tól.

Szoboszlai az európai összevetésben is értékesnek számít a téli holtszezonban, hiszen mindössze három játékos előzi meg: a listát Said Benrahma vezeti, akiért 23,1 millió eurót fizetett a West Ham United a Brentfordnak, míg a második éppen a londoniaktól távozó Sébastien Haller, akinek szerződtetésére az Ajax Amsterdam klubrekordot jelentő 22,5 millió eurót sem sajnált elkölteni. A harmadik Amad Diallo, akit az Atalanta 21 millió euróért adott el a Manchester Unitednek.

Mint ismert, Szoboszlai sérülés miatt egyelőre még nem mutatkozhatott be új csapatában, ahol Gulácsi Péter és Willi Orbán személyében két válogatottbeli társa is van. Ügynöke, Esterházy Mátyás szerint nagyon jól halad a szeméremcsont-gyulladás utáni rehabilitációja, pár nap múlva talán már a csapattal készülhet. „Ha van jó időpont arra, hogy kikezelje a sérülését, akkor az most van. A legfontosabb, hogy minél egészségesebb legyen és a csapattal tudjon teljes értékű munkát végezni” – mondta Esterházy az M4 Sportnak, majd hozzátette: úgy véli, az első, márciusi vb-selejtezőre már biztos felépül és reméli, formája is olyan lesz, hogy bekerül a válogatottba. 

S hogy a lipcseiek BL-keretében ott lehet-e? „Ez attól függ, hogy a felépülése hogy alakul. Ha játékra alkalmas, akkor túl sok ok nincs rá, hogy kimaradjon, ugyanakkor ha nem alkalmas a játékra, akkor nincs ok, hogy a keretben legyen” – összegzett a menedzser.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC