nb1.hu

Megszűnt a szegedi csapat: egyre többen igazolnak máshová

A volt vezetőedző kieső csapathoz igazolt.

A SZEOL SC megszűnő felnőtt csapatából egyre többen találják meg új állomáshelyüket. A védelem tengelyében bevethető Gajág Gergő és Rácz László egyaránt a Pécs csapatát erősíti a következő szezonban, de szintén marad a Közép csoportban Horváth Péter is, aki a Kozármislenyben futballozik az új idényben. A szegedi klub támadója, Péter Antal hazatért nevelőegyesületéhez, a Szekszárdhoz, így ő is az NB III Közép csoportjában futballozik jövőre – jelezte a delmagyar.hu.
 
Szintén két korábbi szegedi labdarúgóval erősít a harmadosztály Keleti csoportjában szereplő Ózd, amely a védő Gál Szabolcsot, valamint a középpályás Lévai Norbertet igazolta le. Az már korábban hivatalossá vált, hogy a Kecskemétben is lesz egy ex-szegedi duó Kéri Tamás és Grünvald Attila személyében, míg a csapat erőnléti edzője, Vellai Áron az NB II-es Tiszakécskénél dolgozik tovább.
 
Siha Zsolt, a gárda volt vezetőedzője az NB III-tól búcsúzó Makó FC irányítását vette át:
 
"Az átigazolási időszak le­­zárultáig felesleges belemenni esélylatolgatásokba. A lehető legrövidebb időn belül szeretnénk feljutni, remek körülmé­nyek között dolgozhatunk. Ha­­talmas kihívás ez a feladat számomra, mert a SZEOL SC-nél az NB II-es kiesést követően egy kész csapatot vehettem át, elsősorban a lelkekkel kellett foglalkozni. Pozitívnak értékelném az előző évben szerzett bronzérmet annak el­lenére, hogy szerettünk volna feljutni. Most viszont más jellegű munka vár rám, hiszen egy egészen új csapatot kell építeni" – mondta Siha.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC