nb1.hu

Megállították a Vasast, majd a Honvédnak üzent a volt kispesti – videók

Habot szeretne a tortára a támadó.

A koronavírus-járvány miatt egyelőre felfüggesztett NB II-es bajnoki küzdelmek hétvégi fordulójából kiemelkedett az MTK Vasas elleni rangadója. 
 
A tavasszal szárnyaló Feczesinék egyre közelebb kerültek az élen álló MTK-Budafok kettőshöz, így a fővárosi derbi hatványozottabb jelentőséggel bírt, hiszen egy angyalföldi győzelemmel, még szorosabb lehetett volna az élmezőny állása.
 
A Merkantil Bank Liga 28. fordulóját végül a Michael Boris tanítványai nyerték 3-1-re, 12 ponttal leszakítva ezzel a Vasast.
 
A kék-fehérek német szakvezetője érthetően boldogan, és rendhagyó módon már közvetlenül a lefújás után, a sajtótájékoztató helyett, még a gyepen értékelte csapata teljesítményét:
 
"Nagy harc volt, főleg mentálisan. Láttuk, hogy a Vasas jön feljebb és feljebb a tabellán, de mi most megállítottuk őket. Aki látta a csapat gólörömét, az mindent elárult. Most nagyon örülhetünk, szerda-szombat ritmusban játszottunk a Magyar-Kupa miatt, de mindenki láthatta milyen tempóban, milyen sebességgel tudtunk játszani is, ez egy nagy siker, nagy lépés, de most csak ünnepelni szeretnénk."
 
 

Security Check Required

 
Boris meglepő módon, az eddig kezdőkapus Somodi Bence helyett Varga Bencének szavazott bizalmat a kapuban, aki a szakvezető elmondása szerint a Magyar-Kupában olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a rangadón már az ő nevével kezdődhetett az MTK összeállítása.
 
Boris hozzátette, hogy három nagyszerű kapussal rendelkezik a klub (a harmadik Bese Balázs), így bárki áll a kapuban, ő nyugodt a kispadon, és ha bár nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset, felettébb boldog a Vasas elleni 3-1 siker után.
 
 

 
Az M4Sport Góóól2 című műsorában, az MTK támadója, a második gól szerző Prosser Dániel elmondta, hogy a kupaküzdelemek miatt kettős terhelés ellenére, kellőképpen fel tudtak készülni a Vasasból, mindenki jó teljesítményt nyújtott szombaton, és biztos volt benne, hogy otthon tudják tartani a három pontot.
 
A csatárt arról az ominózus három percről is kérdezték, amikor is az 62 és a 64 perc között három találat is esett a meccsen: "amikor kiegyenlített a Vasas, biztos voltam, hogy megnyerjük a meccset, csak idő kérdése volt, mikor koronázza gól a helyzeteinket."
 
Prosser elmondta még, nyomást nem érzett azzal kapcsolatban, hogy szinte az egész mezőny az MTK-t jelölte meg tuti feljutónak a bajnokság előtt, és főleg a bajnoki szünetet követően, és sem a rivális csapatok téli erősítése, sem a korábbi kék-fehér ponthullajtások (tavasszal két döntetlen, és egy vereség is becsúszott a fővárosiaknál) nem bizonytalanították el őket.
 
Prosser hozzátette a pontelőny ellenére sem akartak döntetlenre játszani, nem csak megőrizni akarták a Vasas elleni pontfórjukat, hanem egyértelműen győzni szerettek volna a rangadón.
 
A 25 éves játékos hozzátette még, hogy a kupamenetelés csak hab lenne a tortán az idei idényben, a sorsolásnak felettébb örül, hiszen a Honvédot szerette volna látni az elődöntőben, és örömmel nyugtázta, hogy végül is volt csapata ellen juthat be az MK-döntőjébe. 
 
Az MTK szerdán utazott volna Nyíregyházára az NB II következő meccsére, de a koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan mikor szerepelhetnek újra bajnokin Prosserék.
 

A győztes csapat!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC