nb1.hu

Leonel Pontes ismertette a Loki tavaszi célját

Debrecen – Teltházas szurkolói ankétot tartott a DVSC.

 

Csütörtök este szurkolói ankétot tartott a DVSC Futballszervező Zrt. a Nagyerdei Stadionban található Loki Klubban – írja a dvsc.hu

 

A klub részéről dr. Róka Géza cégvezető, Leonel Pontes vezetőedző, valamint a hat új igazolás, Ostváh Attila, Haris Handzic, Szuk Hjundzsun, Ivan Kelava, Justin Mengolo és Frank Feltscher volt jelen. Az ankét házigazdája, Jeney Domokos, a Loki marketingese köszöntötte a jelenlévőket, majd bemutatta az est vendégeit.

 

Élő közvetítés a magyar átigazolási piac minden pillanatáról – NB1.hu

Először dr. Róka Géza beszélt, aki megköszönte a nagy érdeklődést, hisz teljesen megtelt a Loki Klub. A cégvezető röviden értékelte az őszi szezont, majd elmondta, a téli szünetben a támadó szekció megerősítése volt a fő cél. A szezon elején a nemzetközi kupaszereplést érő hely megszerzése volt a terv, a bajnokság hátralévő részében azonban az, hogy a DVSC minél előbb felzárkózzon az élmezőnyhöz.

 

A vezetőedző, Leonel Pontes kapott szót, aki üdvözölt mindenkit, megköszönte, hogy ilyen sokan támogatják a csapatot. Elmondta, nagy felelősség hárul rá, de bízik benne, hogy a megújult társasággal oda kerül a DVSC, ahová kell. Fontosnak tartja, hogy az új labdarúgóinkkal megértesse, milyen egy ilyen nagy múltú együttesben futballozni. Szerette volna, ha debreceni kötődésű játékosok is kerülnek az első kerethez. Büszke volt a Sahtar Doneck elleni meccs után a fiatalokra, Kóródi Nándorra és Bíró Péterre egyaránt, akik nagyon jó teljesítményt nyújtottak egy ilyen top csapat ellen. A portugál vezetőedző a fiatal játékosokban és a munkában hisz, továbbá bízik benne, hogy hamarosan nagyon büszkék lehetnek a szurkolók a DVSC-re. Végül megköszönte dr. Róka Géza kemény munkáját, hogy segített Debrecenbe hozni hat labdarúgót.

 

 

A kérdések következtek, leginkább az érdekelte a jelenlévőket, Leonel Pontes mikor ad lehetőséget a fiataloknak. A vezetőedző erre úgy reagált, hogy most nincs olyan helyzetben, hogy hirtelen beépítse a fiatalokat, de többen is az első kerettel edzenek és folyamatosan igyekszik egyre több lehetőséget adni számukra.

 

Friss igazolások kaptak szót, röviden bemutatkoztak, mindannyian bizakodóan várják a tavaszi szezont. Elmondták, olyan teljesítményt szeretnének nyújtani a bajnokság második felében, hogy büszkék legyenek rájuk a szurkolók.

 

Az ankét végén minden megjelent szurkoló egy Lokis kulcstartót kapott ajándékba.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC