nb1.hu

Kupabotrány Fejérben: utólag zárták ki a kétszer továbbjutó csapatot

 

Érdekes ügy miatt zárták ki a megye I-es Mezőfalva csapatát a Fejér Vármegyei Kupából.

A Honvéddal 2017-ben NB I-et nyerő Villám Balázs együttese a kupa első fordulójában a Cecét, a másodikban az Alapot győzte le, és készült az augusztus 30-i, Sárosd elleni harmadik körre. Csakhogy a Cece elleni mérkőzésen pályára lépett az a Kis Csaba, akit az előző szezonban, a Sárbogárd elleni vesztes kupameccsen kiállítottak, az eltiltás pedig értelemszerűen a következő meccsre szólt.

Az MLSZ adatbankja engedte nevezni a Cece ellen Kist, aki végigjátszotta a találkozót. Az MLSZ Fejér Vármegyei Bizottsága ennek következtében most kizárta a Mezőfalvát, így a két legyőzött csapatnak, azaz a Cecének és az Alapnak egymás ellen játszania ahhoz, hogy kiderüljön, ki lesz a Sárosd ellenfele.

Villám Balázs a mezohir.info-nak elmondta, nem akar mentegetőzni, de csak részben érzi hibásnak magát, mivel sem a rendszer, sem a bírók nem jelezték a gondot.

Az egyesület nevében Zsákovics István így számolt be a klub Facebook-oldalán:

„Tisztelt Mezőfalviak! Tisztelt Szurkolók!
Mint azt már több bejegyzésben olvashatták itt a Facebookon, felnőtt labdarúgó csapatunkat kizárták a Fejér Vármegyei Kupa sorozatából. Az ok egy sajnálatos adminisztrációs hiba volt. Ugyanis az egyik játékosunk tavalyi piros lapos eltiltása ellenére pályára lépett a kupa idei sorozatában. A kupában nem évül el a piros és a sárga lap és sajnos ezt nem vettük figyelembe. Mentségünk nincs, talán csak annyi, hogy még mi is tanuljuk ezt a szakmát. A felelősségünk közös, mindannyian hibáztunk, a következtetéseket levontuk, a jövőben jobban fogunk figyelni, hogy elkerülhessük a hasonló hibákat. Kérjük minden szimpatizánsunk szíves elnézését! Most már teljes erőnkkel készülünk a bajnokságra, melynek keretében szeretettel várunk mindenkit a hazai és idegenbeli mérkőzéseinkre.
Az egyesület részéről ezen bejegyzéssel a téma lezárásra kerül. Csak előre tekintünk. Hajrá Mező!
Az egyesület nevében: Zsákovics István”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC