nb1.hu

A nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Dorogra utazik

A harmadosztályú Dorog ellen bizonyíthatnak a kispesti fiatalok.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, szintén a Magyar Kupa harmadik fordulójában találkozott egymással a Dorog és a Honvéd, akkor 2-0-ra nyertek a kispestiek. Pinezits Máté, a budapesti piros-feketék vezetőedzője szerint ez teljesen más mérkőzés lesz.

„Nálunk gyakorlatilag a teljes keret lecserélődött, ezért ebből a szempontból nincs hasonlóság. Úgy kell kimennünk a pályára, olyan karaktert kell mutatnunk, hogy a különbséget, amit a két osztály jelent, azt a pályán is megmutassuk.”

A kispestieknek nem a pihenésről szólt a válogatott szünet, hiszen a klub kilenc játékosa az utánpótlás-válogatottakban vendégszerepelt, ráadásul a sok sérült miatt többen juthatnak játéklehetőséghez.

„Elsősorban az volt az edzések célja, hogy az előző időszakban kevesebb szerephez jutók olyan fizikai és mentális állapotba kerüljenek, hogy tétmérkőzésen is hozzák a saját maguk és az általunk elvárt szintet.”

A Dorogi FC – Budapest Honvéd FC, MOL Magyar Kupa-összecsapás szombaton 15:00-kor kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC