nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Ferencváros közleménye:

"Férfi labdarúgócsapatunk játékosa, Csontos Dominik, aki nemrég megszerezte pályafutása első bajnoki gólját felnőttcsapatunkban, a további fejlődés és a tapasztalatszerzés céljából a tavaszt partnercsapatunknál, a Soroksárnál fogja tölteni.

– Azt szeretnénk, ha Dominik hétről hétre fejlődne és versenytapasztalatot szerezne. Ehhez pedig a Soroksár ideális lesz. A következő időszakban a fejlődéséhez szükséges következő lépcsőfokot itt teheti meg. Bízunk benne, hogy az itt elért fejlődésével középtávon a felnőttcsapatunkba is be tudjuk majd őt építeni – nyilatkozta a FradiMédiának az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás.

Másik játékosunk, Szécsi Gergő Varga Ádám pótlására érkezik a Soroksárhoz, aki combizomsérülése miatt nem tud a csapat rendelkezésére állni. Szécsi távozásával az FTC tartalékcsapatának is kapusra volt szüksége, így oda a soroksári Oroszi István érkezett.

– Varga Ádám, aki szintén fontos játékosunk sajnálatos módon megsérült. Fontosnak tartottuk, hogy a Soroksár minőségi játékossal tudja őt pótolni, ezért került Szécsi Gergő hozzájuk. Azonban nekünk is lényeges volt, hogy az NB III-as csapatunkban jó képességű kapussal rendelkezzünk, ezért került sor a cserére és jött az FTC II-be Oroszi István a Soroksártól – mondta Hajnal Tamás.

A változtatásokról a Soroksár ügyvezetője, Dragóner Attila is beszélt.

– Szécsi Gergőre azért van szükségünk, mert kapusunk, Varga Ádám súlyos combsérülést szenvedett. Ezért hoztuk meg ezt a döntést, míg csapatunk harmadik számú kapusa, Oroszi István a Fradi II-ben folytatja pályafutását. Csontos Dominik a Fradival való partnerkapcsolatunknak köszönhetően játszott már korábban is nálunk, akkor is jó benyomást tett ránk. Azt gondolom, fontos lépcsőfok lesz a pályafutásában, hogy minél több NB II-es mérkőzésen a pályán legyen. Bízom benne, hogy kölcsönösen jó lesz az együttműködésünk mind az ő, mind pedig a klub számára – mondta a Soroksár ügyvezetője, korábbi játékosunk, Dragóner Attila."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC