nb1.hu

Javier Zanetti véleménye a magyar labdarúgásról

Budapest - Megkérdezték, válaszolt.

Az olasz Internazionale alelnöke szerint fejlődik a magyar labdarúgás, de a siker nemcsak a gyerekeken múlik. „Hozzáértő, elkötelezett szakemberek és lelkiismeretes irányítók közös erőfeszítései nélkül nem lehet előre lépni.”

Az Internazionale korábbi játékosa, Javier Zanetti most a klub alelnökeként látogatott Magyarországra, ahol játszott a Szent Pál Akadémia nebulóival, valamint együttműködési megállapodást írt alá a budapesti székhelyű labdarúgó szakosztállyal. A tehetséges és szorgalmas fiatal játékosok tehát akár az Inter utánpótláscsapataiba is eljuthatnak.
 
„A magyar futball lassan, de biztosan lépeget előre. Örömmel figyeltem, milyen remek teljesítményt nyújtott a válogatott a 2016-os Eb-n. Ha alázatosan, teljes szívből dolgoznak a játékosok és az edzők, valamint a megfelelő időben építik be a fiatal tehetségeket, máris jönnek az eredmények.”
 
Zanetti szerint azonban a sikerhez vissza kell térni a magyar futballkultúra alapjához, amely naggyá tette a korábbi generációkat.
 
„Nemcsak a gyerekeken múlik a siker. Hozzáértő, elkötelezett szakemberek és lelkiismeretes irányítók közös erőfeszítései nélkül nem lehet előre lépni.”
 
Javier Zanetti a közelgő világbajnokságról, Lionel Messiről, a Bajnokok Ligájáról és az Internél folyó munkáról is beszélt az M4 Sportnak.

Ilyen lesz a Barcelona új stadionja – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

105 ezer néző befogadására lesz alkalmas, a stadion nevéről még nem döntöttek. Az új létesítmény összköltsége 550 millió fontra rúghat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC