nb1.hu

II. Bánka-Rakaczki Emléktorna

Miskolc – A jó cél érdekében összefog a szurkolói társadalom.

Az amigeleken.hu és az UTE Baráti Kör közös szervezésében 2017. március 18-án Miskolcon, a Generali Arénában kerül megrendezésre a II. Bánka-Rakaczki Emléktorna. Azon a hétvégén a válogatott március 25-i, Portugália elleni idegenbeli világbajnoki selejtezője miatt nem rendeznek fordulót az NB I -ben. A szervezők az eseményen valamennyi NB I-es labdarúgó klub szurkolói csapatát szeretnék vendégül látni, illetve a DVTK és az Újpest öregfiúk és egy-egy utánpótlás csapata is megmérkőzik majd egymással – számol be róla a miskolciak honlapja.

 

A DVTK Öregfiúk csapatában a teljesség igénye nélkül várhatóan a következő játékosok fognak pályára lépni: Földvári Tibor, Farkas János, Bém Gábor, Budai Tibor, Kiss József, Szakos Csaba.

 

A DVTK Aranycsapatának tagjai közül Oláh Ferit, Szalai (Szilas) Istvánt, Szántó Gabit és Szabó Lacit is újra a pályán üdvözölhetik. Nem lépnek már pályára, de tiszteletüket teszik az emléktornán Salamon Józsi, Veréb Gyuri, Tatár Gyuri és Teodoru Borisz is.

 

A lila-fehérek csapata is bővelkedni fog hírességekben, hiszen Miskolcon üdvözölhetik majd az Újpesti Dózsa örökös bajnokát, a 73. életévében járó, 33-szoros válogatott, 9-szeres magyar bajnok Zámbó Sándort, aki korát meghazudtoló módon osztogatja a labdát kispályán.

 

De ugyancsak ott lesz a szintén 9-szeres bajnok, 17-szeres válogatott Tóth András, valamint a 24-szeres válogatott Juhász Péter is, akit 1972-ben az év játékosának választottak. A lilák csapatát fogják erősíteni a klublegendák, Bene Ferenc, Törőcsik András és Fekete László fiai is, valamint az egykoron Diósgyőrben is szereplő Csillag Krisztián is.

 

Windecker nem ért egyet Doll kritikájával – NB1.hu

 


Az Emléktorna céljaként azt tűzték ki, hogy egyrészt méltóképpen ápolják a tragikusan fiatalon elhunyt kapusuknak, Rakaczki Bencének és az újpestiek egykori kiváló játékosának, Bánka Kristófnak az emlékét, másrészt a torna bevételéből egy olyan alapot hozzanak létre, melyből hasonlóan nehéz helyzetbe került, betegséggel küzdő, rászoruló sportolókat részesíthetnek támogatásban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC