nb1.hu

Időpontváltozások az OTP Bank Liga 23. fordulójában

Magyarország – A Fradi és az Újpest is eredeti időpontban játszik. 

Mint ismeret a március 15-e idén egy keddi napra esik, s hogy négynapos lehessen a hétvége, a március 14-ei hétfőt jövő hét szombaton, március 5-én dolgozzuk le.

 

 

A 23. fordulóban a hat NB I-es mérkőzésből öt 15.30-kor kezdődne, csak a Fradi-Diósgyőr kezdési időpontja 18 óra. A szurkolók jelzésére a DVSC a Magyar Labdarúgó Szövetséghez fordult, s azt kérték, hogy 15.30 helyett 18 órakor kezdhessék a mérkőzést.

 

 

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a hírportálnak úgy nyilatkozott, napirenden van a kérdés, és egyeztetnek a klubokkal. A cél az, hogy minél többen ki tudjanak menni a mérkőzésekre. Amint megszületik a döntés, arról rögtön értesítik majd a közvéleményt.

 

 

Ezt meg is történt szerdán reggel, az MLSZ megváltoztatta az OTP Bank Liga 23. fordulójának időpontjait. Ennek következtében csak az MTK-Újpest összecsapást rendezik 15.30-tól, míg a másik öt mérkőzés 18 órától veszi kezdetét.

 

 

„Az MLSZ Versenybizottsága február 24-i ülésén, versenyügyi eljárás során az MLSZ Versenyszabályzat 31.§, 32.§ és 33.§ bekezdése alapján, a klubokkal történt egyeztetéseket követően az OTP Bank Liga 23. fordulójában kiírt mérkőzések időpontjait módosította, és a következő kezdési időpontban tűzte ki”:

 

 

03.05., szombat:

 

MTK Budapest – Újpest FC, 15.30 (M4)

Videoton FC – Szombathelyi Swietelsky Haladás, 18.00

Paksi FC – Békéscsaba, 18.00

DVSC-Teva – Puskás Akadémia 18.00

Budapest Honvéd – Vasas, 18.00

Ferencváros – DVTK, 18.00 (M4)

 

 

 

Nem lett nyerő húzás Sándor és Vadócz lecserélése

 

 

A Puskás Akadémia még soha nem verte meg a Videoton bajnokin! A két gárda, holnapi meccse előtt viszont egyelőre csak ennyi a biztos: Puskás-Akadémia-Videoton 5-3!

 

 

Élő közvetítés a FIFA-elnökválasztásról! Szerintetek lesz majd bármiféle, pozitív változás a szervezet működésében?

 

 

A pénteki élő televíziós futballközvetítések

 

 

 

Nikolics a Facebook-oldalán fakadt ki a pletykák miatt    DVTK: Benczés Miklós új szerepkörben a borsodi klubnál    Mervó elhagyta Svájcot, Lengyelországban folytathatja    Kassai Viktor nélkül rendezik meg az NB I 22. fordulóját    Rendőri felvezetéssel a Szusza Ferenc Stadionba    Egy szinten a német és a magyar fiatalok?    Így hangolnak a Loki-Szparira a hazai ultrák – VIDEÓ    Az ETO-nál járt a válogatott szövetségi kapitánya    A csütörtöki élő televíziós futballközvetítések 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC